Az Európai Beruházási Bank (EBB) 400 millió eurót kíván beruházni Szlovákiában, tájékoztatott Peter Pellegrini miniszterelnök-helyettes, az európai pénzintézmény legfelsőbb vezetőivel folytatott megbeszélései után Luxemburgban. Pellegrini a TASR hírügynökségnek …
Gazdaság
-
-
A Volkswagen Slovakia pozsonyi gyárában április 25-én eredménytelenül zárultak a kollektívszerződésről folyó egyeztetések. A gyárban működő Volkswagen Modern Szakszervezet (MOV) nem tudott megegyezni a gyár vezetésével a 16 …
-
A szlovák kormányfő a mai nap folyamán munkalátogatást tett a Dunaszerdahelyi járásban. Először a somorjai szlovák gimnáziumban tartott előadást, majd a Dunaszerdahely melletti ipari park két gyárába látogatott, végül pedig …
-
A kormánykabinet az állam által delegált képviselők új irányítási, jutalmazási és tagjelölési szabályaival egyetértett.
-
A személyi csődeljárásról szóló törvény március 1-től hatályos, melynek segítségével az emberek egyszerűbben szabadulhatnak meg az adósságaiktól. A lehetőség iránt megnövekedett az érdeklődés. A jogi segítségnyújtó központokban már …
-
Az úgynevezett szuper költséglevonást a szlovákiai cégek már 2015-től alkalmazhatják, ám ezt a lehetőséget mindössze csak néhány tucat vállalkozás használta ki. A kormány a jelenlegi 25 százalékról 100 százalékra, azaz …
-
Sok lakástulajdonos nem hivatalosan adja bérbe a lakását, hogy ezzel is elkerülje a jövedelemadó befizetését. A bérbeadás ugyanis adóköteles. Szlovákiában legkeresettebbek az egyszobás lakások, melyek bérleti díja az …
-
A Szlovák Vasúttársaság (ŽSR) összesen 25 490 pár cipőt szerez be az alkalmazottak részére, amelyek áfa nélküli ára eléri az 1,15 millió eurót. Legtöbbet, azaz 9600 darabot nyári …
-
A Statisztikai Hivatal felmérései alapján Szlovákia jól áll a bérnövekedés területén. A legtöbb szektorban fizetésnapon több százalékkal többet visznek haza a dolgozók, mint a múlt esztendő azonos időszakában. …
-
A VW német konszern vezetése úgy döntött, hogy az új SUV luxusmodell gyártását kizárólag Pozsonyban fogják végezni. Az első Audi Q8-asok jövőre gurulnak majd ki a pozsonyi Volkswagen …

