A harmadik negyedévben Szlovákiában 2239 személy élt a személyi csődeljárás kezdeményezésének lehetőségével. Mint ahogy a CRIF – Slovak Credit Bureau társaság elemzéséből kiderül, ez évközi összevetésben 15,9%-os, az …
Gazdaság
-
-
Kedden reggel ismét határozatképtelen volt a parlament a költségvetés módosításáról szóló szavazásnál, ezért Boris Kollár (Sme rodina) házelnök megszakította az ülést. Október 18-án 11 órakor kellene ismét szavazni …
-
Az OĽANO eleget tett az SaS elvárásának és hétfőn elküldte a pártnak az állami költségvetés módosításának részletesebb tervezetét, amelyben szerepel, hogy pontosan mire költenék az egyes tételeket – …
-
Az Európai Parlament (EP) szeptember 15-i plenáris ülésén az európai ipar jelenlegi helyzetéről szóló vitára került sor. A vita során Gyürk András, a Fidesz EP-képviselője kijelentette, hogy a …
-
A kormány megszabja az energiaárak maximális összegét, vagy minél lejjebb viszi az árakat. Ezt Milan Krajniak (Sme rodina) munkaügyi miniszter közölte a szerdai kormányülés után. „Biztosítani szeretnék minden …
-
A Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) konkrét javaslatokat küldött a kormánynak a gazdasági és energiaválság kezelésére – jelentette be a szervezet alelnöke, Keszegh Béla, Komárom polgármestere. Ma reggeli sajtótájékoztatóján …
-
Leginkább az áremelkedésektől tart az ország lakossága, továbbá az egészségügy helyzetét tartják riasztónak az emberek. A háborús félelmek csökkennek – derült ki a Hogy vagy, Szlovákia? közvélemény-kutatássorozat újabb …
-
Még be sem köszöntött az ősz, de máris óriási gondok előtt állnak országszerte a közintézmények a megnövekedett rezsiárak miatt. Rendkívül nehéz helyzetbe kerültek az önkormányzatok: mindegyik ott spórol, …
-
Idén több mint 10%-kal emelkednek az árak Szlovákiában, jövőre pedig további 11%-kal. A magas inflációt a gazdasági növekedés visszaesése kíséri, idén 1,4%-ra csökken, jövőre pedig 1,9%-os lehet, szemben …
-
Az intézkedés következtében vásárlásaink végösszegét kerekítik majd, amennyiben készpénzben fizetünk. Ha viszont az egész vásárlást bankkártyával térítjük, az ártörvény július elsején életbe lépő módosítása alapján nem vonatkozik az …

