Az EuroStat adatai szerint az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben a béreket terhelő adók mértéke. Az idei adócsökkentéseknek része volt a munkáltatói adó 600 …
Gazdaság
-
-
Itt és Most
Heger szerint a környező országok csak most zárkóznak fel Szlovákiához a növekvő árak kompenzálásában
A szomszédos országok csak most zárkóznak fel ahhoz, amit Szlovákia már megtett, vagyis a magas energia- és élelmiszerárak kompenzálásához, jelentette be Eduard Heger a Szombati párbeszédek (Sobotné dialógy) …
-
A szlovákiai pékségek részben az orosz–ukrán konfliktus fenyegető veszélye miatt sorra bontják fel szállítói szerződéseiket. Az ok a gabonafélék és az energia árának drasztikus emelkedése, illetve az, hogy …
-
Itt és Most
Ha az élelmiszerek áfájának csökkentéséről van szó, Matovič egyszeriben takarékossá válik
Miután az államkasszából jutott vég nélküli országos tesztelésekre, Covid-lottóra és egyebekre, pénzügyminiszterünk úgy döntött, hogy ezután már takarékoskodik, szigorúan őrködve a közpénzek felett. Ezért nem támogatja az élelmiszerek …
-
A koalíciós tanács hétfői ülésének fő témái az energiaár-emelkedés és a probléma lehetséges megoldása volt. Ezt Veronika Remišová miniszterelnök-helyettes és a Za ľudí elnöke nyilatkozta a médiának. Rámutatott, …
-
Szlovákiában idén tíz emberből nyolcan a háztartási kiadások növekedésével számolnak. Többségük szerint ez havi 40-120 euró többletet is jelenthet majd. A megkérdezettek ötöde szerint a többletkiadások elérhetik a …
-
A kormány intézkedései a magyar családok támogatását, védelmét szolgálják. Az alapvető élelmiszerek árának rögzítése is jelzi, hogy a kormány határozottan közbelép, ha elszabadulnak az árak – mondta az …
-
Tavaly éves szinten körülbelül 4 százalékkal bővült a szlovákiai autógyártás, és a legyártott gépkocsik száma meghaladta az egymilliót. Egy főre számítva Szlovákia ezzel továbbra is világelső az autógyártásban …
-
Az elkövetkező időszakban gyengülni fog Szlovákia gazdasági teljesítménye. A helyzetre az alkatrészhiány mellett – amely komolyabb problémának látszik, mint ahogy azt ősszel várták – a rosszabb szlovákiai járványhelyzet …
-
Elfogadta a parlament a jövő évi állami költségvetés-tervezetet. A jelenlevő 146 képviselő közül 91 szavazott mellette. A plénum ezzel együtt elfogadta a következő három évre vonatkozó államigazgatási költségvetést. …

