Himnusz
4.5 C
Bratislava
4.5 C
Dunajská Streda
4 C
Banská Bystrica
8 C
Košice
1 EUR: 312 HUF
1 EUR: 1.12 CZK

Címke: Himnusz

Himnusztörvény: Az elnöki vétó letörését javasolja a parlament médiabizottsága

A bizottság egyúttal megszavazta azt is, hogy a parlament gyorsított eljárásban tárgyalja a Most-Híd törvénymódosító javaslatát, amely a más államok himnuszának lejátszására és éneklésére vonatkozó vitatott rendelkezést módosítja.

Danko: az itt élő magyarok tiszteletben tartják az országot

Hangsúlyozta, az itt élő magyarok tiszteletben tartják az országot, annak határait és szimbólumait, s nekik sincs problémájuk a nemzetiségekkel.

Lélekben százezrek tüntettek

A szervezők és maguk a tüntetők is úgy vélték, Szlovákiának egyenlő állampolgárai szeretnénk lenni, hiszen itt élünk és itt fizetünk adót is. A vár tövében lengett a magyar zászló és szólt a magyar zene, többek között a Hazám, hazám is a Bánk bánból.

Zászlók a szélben – Pozsonyi képek a himnusz védelmére szervezett tiltakozásról

A rendkívül rossz időjárás nem kímélte azt a közel ezer magyart, akik elfogadták a szervezők meghívását és kiálltak a közvélemény elé, azért, hogy megvédjék nemzetiségük kifejezésének ünnepélyes módját.

Himnuszunk a szabadságunk – közösen énekelték a Himnuszt a pozsonyi parlament...

A himnusztörvényre reagálva a Himnuszunk a szabadságunk csoport ma délutánra tüntetést szervezett a pozsonyi parlament épülete elé.

A 6. Magyar Majális képekben

Hatodik alkalommal szervezték meg a Magyar Majálist Dunaszerdahelyen. Ezúttal kétnapos rendezvényt tartottak, május 3-án és 4-én várták az érdeklődőket a stadion melletti területre.

Himnuszunk a szabadságunk – információk a vasárnapi pozsonyi tüntetésről

Halász Béla és Samu István, A Himnuszunk a szabadságunk csoport képviselői ma délután Gútán tartott sajtótájékoztatójukon ismertették a május 5-i tüntetés részleteit.  Samu István tájékoztatta...

A himnusztörvénnyel is foglalkozik a Kürtös

Már olvasható a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya közéleti- társadalmi havilapjának áprilisi száma.

A Most-Híd „evolúciója” himnuszügyben: megszavazás, bocsánatkérés, ellentámadás, meg nem szavazás…

A Most-Híd képviselői nem szavazzák meg ismét az állami szimbólumokról szóló törvény módosítását, amivel a parlament megtörheti az államfő vétóját. Ezt a párt szerdai...

MKP: A himnusztörvény módosításával marad minden a régiben

Az MKP mindazonáltal felhívja a figyelmet, hogy a botrányos törvénymódosítás esetleges kijavítása esetén is csak ugyanott tartunk majd, ahol „a part szakad”. A szlovákiai magyarok identitásának kifejezését továbbra is tiltják és büntetik majd Szlovákiában! 

Danko: A Most-Híd módosítani fogja az állami jelképekről szóló törvény szövegét

A Most-Híd pártnak úgy kell módosítania az állami jelképekről szóló törvényt, hogy senki ne vonja kétségbe annak szövegét. Ezt a koalíciós tanács hétfői ülése...

Egy szegény hidas panaszai: én mindenkiben csalódtam…

A Most-Híd soraiban most már nemcsak a nem én csináltam a saját nadrágomba stílusú szánalmas magyarázatok mindennaposak, de egyre tapinthatóbban megmutatkozik a vénkisasszonyos hisztizés...

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei