Az Irán elleni háború 3,3 százalékkal zsugorította Izrael gazdaságát az első negyedévben – jelentette a The Marker című gazdasági hírportál vasárnap. Noha súlyos károk érték a gazdaságot, a …
Iráni háború
-
-
Az Egyesült Államok és Kína „fantasztikus kereskedelmi megállapodásokat” kötött a pekingi amerikai–kínai csúcstalálkozón – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken, a Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott tárgyalásai …
-
Kína határozottan ellenzi a nemzetközi jogi alap és az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélküli illegális egyoldalú szankciókat – jelentette ki Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője hétfőn a …
-
Donald Trump amerikai elnök vasárnap visszautasította Iránnak az amerikai megállapodási javaslatra adott válaszát. Az elnök internetes közösségi oldalán megjelent bejegyzésében azt írta, „épp most olvastam Irán úgynevezett képviselőinek …
-
Kitekintő
Az amerikai ENSZ-nagykövet szerint bár lassan, de jelenleg is zajlanak az egyeztetések Iránnal
Jelenleg is zajlanak az egyeztetések Iránnal és a diplomáciai munka folyamatos, még akkor is, ha a kívántnál lassabban halad – hangoztatta Mike Waltz, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete vasárnap. …
-
Kitekintő
Az iráni külügyminiszter szerint felelőtlen katonai kalandokba bocsátkozik az Egyesült Államok
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter szerint az Egyesült Államok a diplomáciai megoldások helyett rendszeresen „felelőtlen katonai kalandokba” bocsátkozik. A tárcavezető kijelentette, hogy az iráni nép soha nem fog meghajolni …
-
Az Egyesült Államok haditengerészeti kíséretet biztosítva segít átkelni a Hormuzi-szoroson az Arab-öbölben rekedt semleges hajóknak hétfőn – jelentette be Donald Trump amerikai elnök vasárnap. Az elnök az internetes …
-
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében. Az elnök azután fordult levélben a törvényhozáshoz, hogy 60 nap eltelt a katonai művelet …
-
Az Egyesült Államok egyértelmű választ vár Irántól a békejavaslatot illetően, és a kikötői blokád addig fennmarad – jelentette ki Karoline Leavitt, a washingtoni Fehér Ház szóvivője szerdán. Az …
-
Irán beleegyezett abba, hogy soha nem zárja le újból a Hormuzi-szorost – írta Donald Trump amerikai elnök a közösségi oldalán pénteken. Az elnök Truth Social oldalán megjelent újabb …

