Diagnosztizálták az ötödik koronavírus-fertőzöttet Magyarországon, egy 70 éves magyar, súlyosan beteg férfit – olvasható a koronavirus.gov.hu honlapon szombaton feltett közleményben.
Koronavírus
-
-
A tegnap észlelt koronavírussal fertőzött 52 éves férfi feleségénél és fiánál is kimutatták a fertőzést – írta a TASR szlovák hírügynökség szombat délelőtt az egészségügyi minisztériumra hivatkozva.
-
Kiemelte, a magyar konzulok a világ minden táján továbbra is folyamatosan nyomon követik az eseményeket és segítenek a bajba került állampolgároknak.
-
(FRISSÍTVE) Hivatalosan is beigazolódott az első koronavírusos eset Szlovákiában – közölte Peter Pellegrini kormányfő. Egy 52 éves férfiről van szó, akit a pozsonyi egyetemi kórházban helyeztek el a …
-
A koronavírus-fertőzés kivizsgálása, azaz a mintavétel nem a megszokott eljárás szerint zajlik majd. Amennyiben valakinél felmerül a koronavírus-fertőzöttség gyanúja, s az érintettnek nincsenek komoly egészségügyi panaszai, melyek indokolnák …
-
Peter Pellegrini (Smer-SD) miniszterelnök csütörtökön utasította a minisztériumokat, hogy a koronavírus terjedése miatt korlátozzák a minimumra a külföldi szolgálati utakat – tájékoztatta a TASR hírügynökséget a kormányhivatal sajtóosztálya. …
-
Szlovéniában is megjelent az új koronavírus: egy ember esetében az egészségügyi hatóságok megerősítették a fertőzöttséget – közölte az ügyvezető kormány. A boszniai Szerb Köztársaságban két esetet regisztráltak. A …
-
Enyhe tünetei vannak annak a Magyarországon tanuló két iráni diáknak, akiknél kimutatták a koronavírust. Lázuk nincs, kivizsgálásuk zajlik – mondta Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa csütörtökön …
-
A koronavírussal kapcsolatban sok hiedelem, féligazság terjed, de számtalan érdekes kérdés is felvetődik. A szakemberek egyebek mellett keresik a választ arra, miért fertőződnek meg gyakrabban férfiak, mint nők, …
-
A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban rendkívüli visegrádi kormányfői csúcstalálkozó kezdődött szerdán délelőtt Prágában.