Pathó Marianna és Petrezsél Zsuzsanna a program megnyitóján (Fotó: Pásztor Péter)

A Felvidéken szinte egyedülálló program indult el Ipolyságon. A Perspektíva program pályaválasztási mentorprogramból és az öregdiákok hálózatából tevődik össze. Kezdeményezője és a hálózat koordinátora Pathó Marianna, a Petőfi Sándor program ösztöndíjasa.

A Perspektíva program ünnepélyes bemutatására április 15-én került sor a Szondy György Gimnáziumban. Az intézmény audiovizuális termében a jelenlegi diákok mellett mintegy kéttucatnyi öregdiák is jelen volt. „Egyedülálló programot indítunk el a mai nappal. Az öregdiák-hálózat kialakítása már régóta tervben volt, a pályaválasztási mentorprogram pedig segíti a fiataljaink pályaorientációját. Közösségi összefogással egy akaratot szolgálva az intézményünk a 21. századnak megfelelően fejlődhet – mondta nyitóbeszédében Petrezsél Zsuzsanna, a Szondy György Gimnázium vezetője.

A program ismertetése mellett annak a világhálón való megjelenítését is bemutatták. „A Perspektíva program lényege egyrészt az intézmény volt diákjainak az összefogása, másrészt a jelenlegi diákoknak való pályaválasztási segítségnyújtás. Mindkét alprogramban számítunk az egykori diákok közreműködésére.  Az öregdiák-hálózat célja a könnyedebb kapcsolattartás, ezt segíti a rendszer, melyen keresztül könnyebben kommunikálhatnak egymással, valamint tarthatják a kapcsolatot alma materükkel” – nyilatkozta a Felvidék.Ma-nak Pathó Marianna, majd hozzátette –  „Szintén az öregdiákokra épül a mentorprogram, ahol mentorként segítik a jelenlegi diákokat pályaválasztás terén.  A diákok a rendszeren keresztül kommunikálhatnak mentoraikkal.” Mint megjegyezte, a programhoz jelenleg mintegy nyolcvanan csatlakoztak. Ugyanakkor továbbra is várják az érdeklődők jelentkezését.

A rendszeren belül minden egyes mentornak kialakították a személyre szabott profilját. Ez tartalmazza az iskolai végzettséget, a volt és jelenlegi munkahelyeit, tapasztalatait. „A gimnázium keresett fel. Támogatom az ötletet, ezért is csatlakoztam a mentorprogramhoz. A rendszerben már kialakították a profilomat. Örömmel válaszolok a diákok hozzám intézett kérdéseire – mondta a Felvidék.Ma-nak Molnár Barnabás, az ipolybalogi Ipolyi Arnold Alapiskola igazgatója.

A bemutatónapon a Tandem nonprofit szervezet tartott pályaválasztási rendezvényt, melyen csoportos és egyéni játékos feladatokkal várták a gimnazistákat. Az állami gimnázium diákjai többek között elsajátíthatták az életrajzírás fortélyait, belecsöppenhettek az állásinterjú szituációjába. Emellett igen népszerű volt az „élőkönyvtár” szekció, ahol a mentorokkal beszélgethettek. Sokan csoportosan keresték fel a mentort, mások egyéni konzultációt folytattak.

A Perspektíva program internetes felületét Zachar Pál alakította ki, a logó és a weboldal egyedi arculata pedig Hegyi Krisztinának köszönhető. A program Ipolyság egyházi gimnáziumában is elindul. A Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskolában április 29-én mutatják be.

A program megvalósulását a Bethlen Gábor Alap támogatta.

 

 
Failed to get data. Error:
Quota exceeded for quota metric 'All requests' and limit 'All requests per day' of service 'photoslibrary.googleapis.com' for consumer 'project_number:115456642342'.