Őry Péter (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)

A Magyar Közösség Pártja augusztusban törvénymódosító javaslattal kereste meg a kulturális tárcát. A javaslat a rádió és televízió működését szabályozó törvényt és a műsorszórásról és műsorsugárzásról szóló jogszabályt kívánta összhangba hozni. A kulturális minisztérium válasza ugyan késve, de megérkezett. Őry Pétert, az MKP Országos Tanácsának elnökét erről kérdeztük.

Miért fordultak a minisztériumhoz? Mi volt a célja a megkeresésnek?

Az MKP által a miniszternek küldött törvénytervezet összhangba hozná egymással a Szlovák Köztársaság Törvénytárának 308/2000. számú, műsorszórásról és műsorsugárzásról szóló törvényét. Szeretnénk elérni a Szlovák Televízió működését szabályozó törvényben foglalt kötelességének betartását, tehát azt, hogy a sugárzásnál vegyék figyelembe a regionális és kisebbségi arányt. Ez egyszerűsítve azt jelenti, hogy jelenleg is az adott nemzeti közösségek vagy kisebbségek arányának megfelelően járna sugárzási idő, az adott nyelven. Hihetetlen, de tény, hogy egy főleg állami költségvetésből élő intézmény hat éve nem tartja be a törvényi kötelességét, tehát törvényt sért!

Mennyi most a műsoridő, és mennyi járna nekünk?

A Szlovák Televízió kettes csatornája hetente mindössze 56 perc műsoridőt szán a szlovákiai magyaroknak, ami egyharmincad része annak, ami jog szerint járna nekünk. A Szlovákiában élő magyarok ugyanis a népszámlálási adatok szerint 8,5%-át alkotják az ország lakosságának. Az arányosság elvét betartva nagyjából napi négy óra magyar nyelvű televíziós műsoridő járna közösségünknek.

A kulturális tárca késve, de megválaszolta a felvetett problémát…

A közszolgálati médiáról szóló törvény kapcsán küldött levelünkre a minisztérium harminc napon túl válaszolt, ezzel kapcsolatosan tehát elmondható az is, hogy maga a minisztérium sem tartja be a válaszadási határidőt. A válaszlevelet nem a miniszter írta alá, hanem az egyik főosztályvezető, válasza elutasító volt, pontosabban azt írták le, miért és hogyan nem lehet megoldani a felvetett problémát.  Más kérdés, hogy arról egy szót sem ejtettek, hogy a törvény betartását és érvényesítését az állam, így a minisztérium részéről is alapfeladatnak kell tekinteni.

Mi volt a válaszlevélben?

A háromoldalas indoklásban, hogy miért nem megoldható kérésünk, Anton Škreko főigazgató elmagyarázta, miért nem lehet biztosítani azt, ami logikus és a hatályos törvényi rendelkezés szerint kötelező. A válasz legfontosabb tétele az, hogy a nemzetiségi adások mennyiségének növelését nem lehetne anélkül megoldani, hogy ne értékelnék át a Szlovák Televízió finanszírozásának kérdését.  Magyarán: nincs rá fedezet, pedig az a 8,5 százaléknyi magyar is fizeti a koncessziós illetéket, azaz kifizeti a neki járó részt! Ugyanúgy a többi nemzeti kisebbséghez tartozó polgár is fizeti az üzembentartási díjat, a probléma másokat is érint. A tények teljes félremagyarázása az is, hogy amennyiben a Szlovák Televízió mindkét csatornájára vonatkozna a kibővített adásidő, az felborítaná az eddigi programszerkezetet. Az általunk kidolgozott törvénytervezetben nem arról van szó, hogy a két csatorna struktúráját kell megváltoztatni, hanem az RTVS-nek teljes egészében növelnie kellene a nemzetiségi adások idejét, mégpedig azért, mert ezt a törvény számunkra előírja.

Mi lesz az MKP következő lépése?

Újabb jogi lépések megtételét fontolgatjuk, hiszen van egy hatályos törvény, amelyet az állam és a televízió nem tart be. Úgy véljük, ha egy jogállamban a törvény kötelezettséget ró egy állami szervre, az kötelező érvényű. Ki kell emelni, hogy a közszolgálati televíziót és rádiót állami költségvetésből tartják fenn. Az alapvető gondom az, hogy a kormány részére mi, szlovákiai magyarok olyan többletkiadással járó terhet jelentünk, amit Szlovákia nem engedhet meg.