Címke: MKP

Az első csavar az államfőkampányban

A szlovák média viszont visszafogottan reagált a hírre, a legtöbb lap vagy hírportál többnyire csak a hírügynökségi tudósításra szorítkozott, ami szerint Menyhárt a döntésével a demokratikus jobboldal összefogását kívánja erősíteni.

Inkább egy becsületes szlovák, mint egy gazember magyar!

Menyhárt József jelöltsége megtette azt, amit célul kitűzött. Megmutatta, hogy itt vagyunk és ÉRTÜNK.

A vasárnap bejelentett magyarországi családvédelmi intézkedések értékelése

Orbán Viktor miniszterelnöki évértékelőjét óriási érdeklődés mellett Budapesten, a Várkert Bazárban mondta el, február 10-én, vasárnap. A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség,...

Csáky Pál vezeti az MKP európai parlamenti választási listáját

Pozsonyban ülésezett ma a Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsa, amelynek napirendjén a felvidéki magyar közösséget érintő legfontosabb kérdések mellett hangsúlyosan szerepeltek az idén előttünk...

Csáky Pál EP-teljesítményével Szlovákiában dobogós helyen áll

Csáky Pál, az MKP EP-képviselője Szlovákiából a második legmagasabb pontszámot kapta a független ügynökség által készített értékelésen. A meprankig.eu oldalon valamennyi európai parlamenti képviselő tevékenysége...

A felvidéki magyarság köztársaságielnök-jelöltje

Ahogy elmondta, indulásával be akarja bizonyítani, hogy a felvidéki magyarság képes saját elnökjelöltet indítani, aki képviselné az érdekeit.

Menyhárt József: az önrendelkezésből jottányit sem szabad engedni!

Az MKP számára elengedhetetlen az etnikai alapú, elvi politizálás – vallja Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke, akivel a 25 évvel ezelőtti komáromi...

2019 a megmérettetés éve lesz

Bősön találkoztak a Magyar Közösség Pártja Dunaszerdahelyi járáshoz tartozó alapszervezeteinek elnökei, tagjai, valamint a független polgármesterek és képviselők január 14-én. Fenes Iván, Bős polgármestere, a...

A Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsának Nyilatkozata

Somorján ülésezett a Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsa (MKP OT), ahol summázták az önkormányzati választások eredményét és aktuális belpolitikai kérdésekkel foglalkoztak. Az ülésről az...

Menyhárt József a keleti régiókat járja

A Nagykürtösi és Losonci járást követően a Nagyrőcei járás polgármestereivel és a rimaszombatiakkal való találkozás után érkezett november 21-én Menyhárt József, az MKP elnöke...

Sikeres volt a generációváltás az MKP-ban

Az önkormányzati választásokat értékelte a Magyar Közösség Pártja. A sajtót Menyhárt József MKP-elnök, Kőrösi Ildikó önkormányzati alelnök és kampányfőnök, valamint Őry Péter, az MKP...

Szijjártó: Magyarország és Szlovákia közös sikertörténeteket épít

Magyarország és Szlovákia együttműködésében a legjobb kapcsolatot most ápolja a két ország kormánya, ami a kölcsönös tiszteleten alapul – hangoztatta Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági...

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei