Az egyezség aláírása (Fotó: Matus Tibor/Felvidék.ma)

A ViaNova ICS, mint a MartFeszt szervezője szerda délelőtt együttműködési szerződést kötött a Csíki Sör gyártójával.

Egy igazi nyári szabadegyetemnek elmaradhatatlan velejárója a gyöngyöző sör, amelyből szintén az igazi a legjobb – akár tiltott, akár nem. A DAC Aréna után így a Martosi Szabadegyetemen bukkannak fel másodízben a Csíki Sör hordói Szlovákiában.

A MartFeszt négy év alatt igazolta, hogy a rendezvény tartósan a felvidéki magyar fiatalok kiemelt jelentőségű nyári találkozóhelye lett. Túl van már felemelő, nehéz és összekovácsoló pillanatokon egyaránt, és évről évre többen várják, hogy részesei legyenek ennek a történetnek. Egyszerűbben mondva: a MartFeszt igazi szabadegyetemmé nőtte ki magát.

Gubík László, a rendezvény főszervezője elmondta: jelképpé emelkedett a csíki sör, a bátorságot, a leleményességet, az önazonosság-tudatot, az élni akarást szimbolizálja számunkra, és a szabadegyetem üzenetéhez illik ez a mentalitás és kisugárzás. A megegyezés a gyártóval már régebben létrejött. A román táblabíróság döntése miatt azonban, egyfajta szolidaritásként, hozták nyilvánosságra a szerződés tényét.

Kiss Tibor, a Csíki Sör rendezvényszervezésért felelős igazgatója elmondta, hogy Magyarországon egy fesztiválon mutatkoztak be, és azóta keresetté vált a termékük. Hasonlóan kezdték a DAC stadionban is, és ezt szeretnék folytatni a Martosi Szabadegyetemen. Remélik, hogy később a szlovák piacon is elérhető lesz a termék.

Meg is kóstolták a finom nedűt (Fotó: Matus Tibor/Felvidék.ma)

A szabadegyetemen nem csak maga a sör lesz kapható, de sörkóstolást is szerveznek sörmester jelenlétében, így szakértőként megkóstolhatjuk, mit is jelent az adalékmentesség, a 18 napos erjesztési időtartam, a bajor tisztasági törvény betartása, vagy a kézműves jelleg.

Kiderült, hogy számos megkeresés érkezik fesztiválok szervezőitől, de kapacitási problémák miatt nem lehetnek mindenhol jelen. Az igazán fontos fesztiválokon, és ilyen a MartFeszt is, viszont részt kell venniük.

Csík zenekar és Ismerős Arcok

Gubík László a fesztiválról még elmondta: fél-jubileumot tartanak, az ötödik MartFesztet július 5-9. között szervezik meg, a megszokott ötnapos időtartamban. Eddig két dolog nyilvános: vasárnap emléknapot szerveznek Kovács Kata Zsófia tragikus halálának évfordulóján, Puss Sándor jezsuita szerzetes vezetésével és Böjte Csaba részvételével. A nap központi üzenete az lesz, hogy ne hagyjuk elveszni, elkallódni a fiataljainkat, fiatal tehetségeinket. Az esti órákban fellép az Ismerős Arcok, Kata Zsófia kedvenc zenekara. A másik programként, a csíki sör apropóján a Csík zenekar fellépését említette.

A most aláírt keretszerződést évente fel fogják újítani. Ez kizárólagos jogot biztosít a Csíki Sör számára, a szabadegyetemen csak Igazi Tiltott Sört lehet majd kapni, három sátorban, de ezt a terméket Románián kívül nevezhetjük nyugodtan Igazi Csíki Sörnek is. A szerződés alapján a rendezvény és a sör brandja is összekapcsolódik, és segíteni fogják egymás marketingtevékenységét. Ez egy újabb kárpát-medencei összefogást jelent.

Gubík László, a tavalyi tragikus halálesetről elmondta, hogy az ilyenkor kötelező nyomozás lezárult, és a halál okaként szívelégtelenséget állapítottak meg. Elmondta továbbá, hogy eddig is odafigyeltek, hogy balesetmentes legyen a lebonyolítás, de természetesen a jövőben még jobban ügyelnek a táborozók biztonságára. Megnyugvását fejezte ki, hogy Kata Zsófia szüleivel a mai napig jó a kapcsolatuk, hiszen közösen szerveztek egy emléktornát Dunaszerdahelyen, és a szabadegyetem emléknapjának szervezésébe is besegítenek a szülők.

Az egész eljárás ellenkezik a józan ésszel

Amint ismeretes, a román táblabíróság betiltotta Romániában az Igazi Csíki Sör forgalmazását, amit a magyar közvélemény elutasítóan fogadott, és a csíki sörmanufaktúra mellett szimpátiája jeléül többféle bojkottot is hirdetett a Heineken termékeire.

Ezt ihatják a MartFesztre látogatók (Fotó: Matus Tibor/Felvidék.ma)

A magyarság kiállásának magyarázatát talán legjobban Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatójának a szavai adják vissza:

„Miről van itt szó? Nem másról, mint a román sovinizmus tombolásáról. Ne legyen magyar nevű népszerű, jó minőségű termék. Ne legyen jól fejlődő székely vállalkozás, ne legyen 140 embernek munkahelye Csíkszentsimonban. A magyarok kirekesztéséért, ellehetetlenítéséért folytatott harcban az sem számít, hogy egy uniós nemzetközi szervezet kétszer is a székelyeknek adott igazat ebben a kérdésben. Az egész eljárás ellenkezik a józan ésszel, szembemegy az európai uniós gyakorlattal, negligálja egy nemzetközi szakmai szervezet másodfokú határozatát, állásfoglalását.

Mindez beletartozik abba a kampányszerű folyamatba, melynek során minden szinten támadják a magyar nyelv használatát, semmibe véve a hatályos törvényeket; rágalmazzák, lejáratják, perbe fogják a magyarság elismert, nemzeti érzelmű, sikeres társadalmi és politikai vezetőit. Horea, Closca, Avram Iancu, a Maniu-gárda, Nicolae Ceausescu utódai keményen dolgoznak. A XXI. században már nem tömeggyilkosságokkal akarnak teret és hazát nyerni, hanem kivándorlásra vagy asszimilációra kényszerítéssel. Talán humánusabb, de ez sem elfogadható.“

Nem volt kérdés, hogy igent mondjunk

De ami nem öl meg, az csak erősebbé tesz. Ez az optimizmus tükröződött Jakab Ingrid, a magyarországi leányvállalat ügyvezető igazgatójának szavaiból is, aki portálunknak nyilatkozott.

Folyik-e a magyarországi cégnél is sörfőzés? A Csiki sör termelésének mekkora részét értékesítik Magyarországon?

A magyarországi nem termelő részleg, csak italkereskedéssel foglalkozik. Talán elmondható, hogy a termelés több mint felét Magyarországon értékesítjük.

A román bírósági döntés után elindult bojkott, szimpátia-kiállás érezhető volt a magyarországi eladásokon?

Az elején, a döntés utáni napokban a forgalmunk megugrott, körülbelül 20%-kal, de azóta a „pánik” csillapodott, az eladás visszaállt az eredeti szintre. Nem is vártunk nagy kiugrást, mert a február egyébként is ínséges hónap a sörfőző szakmában.

A Heineken azért megérezte a bojkottot, legalábbis a reakciójukból úgy tűnik.

Nem tisztem követni a Heineken értékesítési számait. Nem tudom megbecsülni, hogy amit látunk a sajtóban és más médiában, az mennyire valós. Nekünk a saját termékünkkel kell foglalkoznunk.

Nemsokára a Felvidéken is kapható lesz a csíkiek söre (Fotó: Matus Tibor/Felvidék.ma)

A DAC stadionja után következik a MartFeszt. Várható, hogy Szlovákiában is megjelennek a termékükkel? Szlovákia a cseh hagyományok miatt azért a sör tekintetében egy erősebb piac.

Látjuk, hogy a szlovák piac sörkultúrája merőben más, ezért nem is próbálkoztunk egyelőre Szlovákiában. Magyarországon is csak egy éve alapítottuk a Csiki Sör Kft.-t, és kezdtük el forgalmazni, azt megelőzően a sörünkkel részt vettünk különböző fesztiválokon, amit nevezhetünk próbaidőszaknak. A második évben szintén fejlődnünk kellett, mind a kereskedésben, mind a kapacitásbővítésben, és úgy látszik, innen megint továbbléphetünk.

A DAC-tól megkerestek, ahogy a Martosi Szabadegyetem vezetői is, és nem volt kérdés, hogy igent mondjunk. A stadion avatója egy nagyon szép és felemelő rendezvény volt, büszkék vagyunk, hogy ott lehettünk.

Tehát a DAC stadion, Martos és jöhetnek a felvidéki boltok. A magyarországi leányvállalaton keresztül történne az értékesítés?

Igen, szeretnénk a terjesztést a Felvidéken is elindítani. Folyik a jogszabályi feltételek összehangolása, de úgy látszik, hogy a forgalmazás egyenesen az anyavállalaton keresztül történik.