Örökös eltiltásra számíthat Mikuláš Konopka szlovák fedettpályás Európa-bajnok súlylökő, miután másodszor is fennakadt a doppingvizsgálaton.
A 29 éves versenyzőt május 13-án ellenőrizték edzés közben, s a teszt a methandienon nevű anabolikus szteroid használatát mutatta ki nála – számolt be az esetről a Sme című szlovák újság, amely az ország eddigi legnagyobb doppingbotrányának nevezte az esetet.

Konopka először 2002-ben bukott le, így a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) szabályzata alapján végleges eltiltás vár rá, ha a B teszt megerősíti az A próba eredményét.

A súlylökő 2002-ben bronzérmet szerzett a bécsi fedettpályás Eb-n, majd eltiltásának lejárta után visszatért, s a tavalyi, birminghami, tető alatti kontinensbajnokságon a dobogó felső fokára állhatott fel.
STOP