Az iskolaügyi reformnak megfelelő, tartalmában is megújult tankönyvek nem minden tantárgy esetében állnak majd az iskolák rendelkezésére szeptembertől. A legtöbb tankönyv ugyanis még csak most készül, és a már kinyomtatott tankönyvek sem jutnak el minden esetben rögtön szeptembertől az iskolákba. Némely igazgató a tankönyvekkel összefüggésben a reform elsietettségére mutat rá, ugyanakkor a szűkre szabott tankönyvválasztéknak nem szabadna hatással lennie a bevezetésre kerülő reform gyakorlati részére, tehát magára a tanításra – állítja a minisztérium.
Az új szemléletű tananyagot egyelőre az ötödikesek matematika-, biológia- és orosznyelv-tankönyvébe sikerült beépíteni, a középiskolások első évfolyamaiban pedig a biológia- és a szlováknyelv-tankönyvet, továbbá a földrajzkönyvet sikerült átírni. A többi tankönyv átírása, illetve újjal történő cseréje még várat magára.
A dolgok jelenlegi állása szerint egyébként az új tankönyveknek a napokban kellene megérkezniük az iskolákba. „A tankönyvírás hosszú folyamat, ami egyúttal időigényes” – jegyezte meg az oktatási tárca szóvivője, Dana Španková, aki arról is tájékoztatott, hogy már folynak a tankönyvírói pályázatokra vonatkozó előkészületek.
Az oktatásügyi reform vitája során különben több szakértő azt szerette volna elérni, ha a minisztérium nagyobb szabadságot adott volna az iskoláknak a tankönyvbeszerzés terén. Szerintük az iskolák a minisztérium által kiutalt pénzből szerezhették volna be a tankönyveket, szabad válogatás alapján. A minisztérium azonban ragaszkodott a jelenlegi, centrális tankönyvellátási gyakorlathoz, azzal érvelve, hogy ez még mindig olcsóbb, mintha az egyes iskolák vásárolnák a tankönyveket a minisztérium által kiutalt pénzből.
ČTK, Felvidék Ma