Miroslav Barčík személyében szlovák próbajátékost tesztel a Haladás együttese. A rutinos, 30 éves irányító középpályás pályafutása során megfordult több szlovák csapatban, de légióskodott görög és török csapatoknál is, ahol magyar csapattársai is voltak.

A haladas.vasnepe.hu információi szerint Barčík hazájában az MSK Žilina és a Spartak Trnava együtteseiben játszott, külföldön pedig a görög Ergotelisz és a török Göztepe Izmir sorait erősítette. E két klubnál magyar csapattársa is volt, Posza Zsolt és Kabát Péter személyében. Barcik egyszeres szlovák válogatott, korábban a BL-selejtezőjében és az UEFA Kupában is pályára lépett.

– A szakmai stáb egyelőre csak teszteli Barčíkot, aki rutinos jó labdarúgónak tűnik – mondta Tóth Miklós, a Szombathelyi Haladás klubmenedzsere a haladas.vasnepe.hu-nak. – Bő a keretünk, szerződtetéséről nem kell rögtön dönteni, ráadásul a játékosnak jelenleg nincs szerződése, így bármikor igazolható – A szombathelyieknek azonban az igazolás mellett más ügyben is intézkedniük kell, az Arsenal elleni meccs után ugyanis betörők károsították
meg a klubot.

– A betörők több mint 20 pár futballcipőt és 6 meccslabdát loptak el és 13 játékosnak eltűnt a teljes felszerelése is. A rongálással együtt az anyagi kár körülbelül egymillió forint. Az esetet természetesen jelentettük a rendőrségnek, jelenleg nyomozati szakaszban van az ügy – tájékoztatott a helyzetről a klubmenedzser.
pepsifoci.hu