Szép dolog, hogy rövid időn belül találkoztak egymással a legfőbb közjogi méltóságok, sőt Szlovákia és Magyarország külügyminisztere, de a kölcsönös vállon veregetésekkel, melyeknek szemtanúi lehettünk (a miniszterelnökökön kívül, akik inkább a fogukat vicsorgatták), a hétfői Kubiš-Göncz találkozón már nem lehetett megelégedni – írja Peter Morvay a SME mai számában.

A jegyzetíró szerint már itt volt a legfőbb ideje annak, hogy végre konkrét eredményeket is felmutassanak, de ehelyett továbbra is folytatták azt, ami a kölcsönös kapcsolatok fő tartalma politikai síkon: a tevékenykedés és a konkrét tettek színlelését, és mindezeknek sikerként való tálalását. Morvay szerint túlzottan is optimista volt Göncz Kinga azon értékelése, mely szerint a két miniszterelnök tavaly nyári 14 pontjából három és felet sikerült teljesíteni. A két miniszternek pedig összesen csak két dologban sikerült megállapodnia: a közös külügyminiszteri díjban és a kölcsönös kapcsolatokat védő „riasztórendszerben”.

A jegyzetíró szerint a díj nem más mint blöff, mely inkább megfelel a politikusok habitusának, akik szívesen osztogatnak díjakat, mert eközben effektívnek látszanak, ráadásul ez nekik semmibe sem kerül. Az úgynevezett riasztórendszer pedig annak bevallása és elismerése, hogy saját beosztottjaik nem dolgoznak, pedig az ember azt gondolná, hogy ezért fizetjük a nagykövetségek alkalmazottait és a diplomatákat, írja Morvay.

Az Ipoly-hidakkal kapcsolatban pedig továbbra sem tudják, hogy miből fogják fedezni azok újjáépítését, és a közös tankönyvekről is már vagy tíz éve meddő vita folyik, mivel egyik fél sem tudja eldönteni, hogy közös szöveget írjanak-e, vagy esetleg mindenki megírja a maga verzióját, véli a SME jegyzetírója.
A Kárpát-medencei képviselők fóruma is csak a ténykedés színlelése, hasonlóan ahhoz a szlovák parlamenti nyilatkozathoz, mely elítéli ennek tevékenységét, majd a hétfői magyar parlamenti nyilatkozathoz, mely a szlovák nyilatkozatot ítéli el. A fő az, hogy a politikusok mindeközben jól elszórakoznak – zárja jegyzetét  Peter Morvay.

Peter Morvay, SME, Felvidék Ma