További 120 milliárd eurós, munkahelyteremtő uniós program azonnali beindítását kérik az európai szakszervezetek. Európai szövetségük szerint ehhez a 27 tagország össz-GDP-je 1 százalékának elköltésére lenne szükség. A szövetség vezetője, John Monks bírálta az EU-t, mert keményen ellenáll az amerikaiak felhívásának, hogy további, összehangolt serkentő akciót indítsanak a válság legyőzésére. Az elmúlt év utolsó negyedében a szakszervezetek számításai szerint 672 ezer uniós dolgozó vesztette el állását, és az előrejelzések szerint az idén további 4 és fél millió csatlakozhat hozzájuk. Szeretnénk elébe menni, nehogy 10 százalékosra kússzon fel az uniós munkanélküliségi ráta – mondta Monks. Idén januárban 7,6 százalék volt a munkanélküliek aránya uniós szinten. Monks szerint az uniós kormányok távúton járnak, amikor több munkanélküli segélyt akarnak szétosztani. Ehelyett több munkahelyet kellene teremteni – mondta.

A szövetség négy nagyszabású európai tiltakozásra készül május közepén – Berlinben, Brüsszelben, Madridban és Prágában – , hogy nyomatékot adjon követelésének.

MTI