A pegagógusok és a megfigyelők szerint is az idén nehéz volt az írásbeli teszt matematikából. Voltak olyanok is, akiknek több időre volt szükségük a feladatok megoldására, de így sem tudtak mindent megoldani. Egyesek úgy vélik, felesleges stresszelni a diákokat ilyen felméréssel, hiszen majdnem mindenkit felvesznek középiskolába.

1500 iskola csaknem 58 ezer kilencedikes tanulója írt tegnap tesztet matematikából és szlovák nyelvből.
A magyar és ukrán nemzetiségi iskolák növendékei eggyel többet – az anyanyelven és matematikán kívül feladatlapot töltöttek ki szlovák nyelvből is. Mintegy 3500 magyar és 100 végzős ukrán diákot érintett az országos felmérő. Egy-egy feladatlapra 45 percnyi időt kaptak, az esetleges hiányzóknak, betegeknek a pótterminus március 31. A felmérő eredményét a tanulók beírhatják a középiskolai jelentkezési ívbe is. A feladatlapokat tartalmazó lezárt borítékokat csak az írásbeli napján lehetett bizottság előtt felbontani. Ennek betartásáért az iskola igazgatója volt a felelős. Mint emlékezetes, a jelenlegi tesztelést megelőző és Monitornak nevezett felmérőt botrányok kísérték amiatt, hogy a feladatlapok idő előtt a nyilvánosságra kerültek.

Felvidék Ma, Pátria, sk, pl