Nem rendeznék meg Magyarországon a Forma-1 Magyar Nagydíjat, ha az a Pénzügyminisztériumon (PM) és az Önkormányzati Minisztériumon múlna – írta a Világgazdaság.

Az újság szerdai számában, a lap birtokába jutott munkaanyagokra hivatkozva írták, hogy a szűkös központi források és az emelkedő jogdíjak miatt nem támogatná a két tárca a nagydíj futamainak megrendezését 2012 és 2016 között.
A lap úgy tudja, hogy a forint gyengülése miatt idén az előirányzott 3,14 milliárd forintnál 1,74 milliárddal kerül többe a magyar államnak a futamok megrendezése. Ezt a PM a központi tartalék terhére biztosítja, márcsak azért is, mert a jogdíjat akkor is ki kell fizetni az elkövetkező két évben, ha lemondaná a futamokat.
Jövőre 22,05 millió dollár a fizetendő összeg, annak kifizetéséhez az önkormányzati tárcának mintegy 2 milliárd forinttal több forrással kellene rendelkeznie a tervezettnél.
A kormányülésen egyelőre nem született döntés a Hungaroring rendezői jogdíjával kapcsolatos előterjesztésről – közölte Szollár Domokos a kormány szerdai ülése után tartott tájékoztatón.
Hozzátette: a gazdasági válság idején minden kiadást alaposan meg kell vizsgálni, hogy ténylegesen jó célra fordítják-e, illetve szükséges-e odaadni azt a pénzt. Ez vonatkozik a Hungaroringre is – közölte.
A kormányszóvivő hangsúlyozta ugyanakkor: “A kormány szereti a Hungaroringet, ami nagyon jó dolog.” Véleménye szerint potenciális esély van arra, hogy Magyarország regionális Forma 1-es központtá váljon.

Felvidék Ma, MTI, jag