(Videókkal) A Sziget Fesztivál, mely kétségkívül a rendszerváltó Magyarország egyik legnagyobb, de mindenképpen legismertebb (immár 1993-tól) kulturális hozadéka. Mondják – és ezt a Sziget egyik lapja büszkén is hirdette – ez nem egy rendezvény, hanem egy életérzés, egy állapot. A szabadság, a felszabadultság, a gondtalanság, a sokszínűség és a tolerancia egyfajta óriási kavalkádja, melyet egy hét alatt 390 ezer (idei hivatalos adat ) ember „hozott” össze – a világ valamennyi részéről. Vannak, akik egész évben arra gyűjtenek, hogy ott lehessenek a Szigeten, így aztán világválság ide vagy oda, most is sorra dőltek a meg a különböző rekordok.

Multikulturális világ
Tulajdonképpen méltánytalan kísérlet, hogy egy alig dupla oldalon próbálkozzunk meg összefoglalni az egy hetes kultúrdömping eseményeit. A fő vonzerő a könnyűzene, és élvonalbeli képviselőinek fellépése az egész világból. De ez csak a jéghegy csúcsa, szinte nincs kulturális műfaj, amely nem képviseltetné magát a rendezvényen. Még a sokat tapasztalt szigetezők is elcsodálkoznak olykor az emberi fantázia határtalanságán. A legszebb az egészben, hogy nem számít, és egyáltalán senkit sem érdekel, hogy egy szigetlakó melyik nemzethez tartozik, melyik országból jött, milyen a bőrszíne, milyen nyelven beszél, az pedig a legkevésbé, hogy az előző választásokon balra vagy jobbra szavazott. Együtt élnek, egymást segítve. Az ember hajlamos elhinni, hogy azért legalább egy rövid ideig tényleg működhet a politikum fertőzése nélkül is a világ. Mi például egy „francia negyedben” táboroztunk, és egyszer mikor véletlenül a szabad ég alatt sikerült elaludnom a sátrunk mellett, arra ébredtem, hogy valaki betakar. Egy olyan valaki, akivel addig az életemben nem találkoztam, mosolyogva nyújtotta felém tömény itallal megtöltött kulacsát, hogy húzzak belőle egy kortyot, mert különben megfázhatok a hűvös éjszaka.

Hungarikum falu

Persze a félreértések elkerülése végett a Sziget egy óriási üzleti vállalkozás, mely bizonyára nem folytatná töretlen diadalmenetét, ha veszteséges lenne. Bevallom, engem az elmúlt években kicsit zavart is, hogy a rendezők-szervezők főleg a nyugati turistáknak próbálnak kedveskedni, és elsősorban az ő kedvenceiket léptetik fel a legendás Nagyszínpadon. Az idén azonban újítottak, és még a mélynemzeti érzelműek is megtalálták a magukét.

A Szigeten először mutatkozott be a Hungarikum falu, felcsillogtatva Magyarország vonzerejét. Volt ott minden, őstörténeti eszközök, népviseletek, igazi magyaros ízek. Minden délután más-más tájegység menyegzői szokásai elevenednek meg és fordulnak hajnalig tartó táncos mulatságba, még a felvidéki, Galga mente lakodalmas szokásaiból is kaphattunk ízelítőt. Bár a „magyaroskodást” lehetne még fokozni, mert úgy emlékszem, az idén először fordult elő, hogy a hivatalos rész nagyszínpadi programjai között egyetlen magyar fellépő sem szerepelt, viszont a 25 koncert közül 14 Nagy Britanniából érkezett. Ám szerencsére volt két „nem hivatalos” nap is, találóan elnevezve „mínusz egyediknek” és „nulladiknak”. Az előbbin a húszéves Tankcsapda együttes adott felejthetetlen koncertet, sokak szerint az egész rendezvény legjobb produkcióját. Másnap a „Zene a rasszizmus ellen” elnevezésű koncertsorozat ment a Nagyszínpadon, ahol a magyar könnyűzene élő legendái között az L.G.T. és baráti köre is fellépett. Hatalmas tömeg és siker mellett. Az utolsó napon egy kisebb színpadon lépett fel a Neoton együttes két sztárja, Csepregi Éva és Végvári Ádám, – komolytalan lenne azt állítani, hogy a Sziget legjobb előadását nyújtották, de talán a legközvetlenebbet és legbarátságosabbat. A közönség soraiban – amerre csak néztem – önfeledt, mosolygós arcokat láttam, akik „követelték”, jövőre a Nagyszínpadon szeretnék viszontlátni az előadókat.

Civil Sziget

Itt is minden–minden, ami csak elképzelhető: Amnesty Internationalty, véradás, egészségügyi tanácsadás, lelki segélyszolgálat… A Múzeum Negyed azoknak is tartalmas szórakozást biztosít, akik a komolyabb kulturális programokat részesítenék előnyben. Érdekes módon az egyik leghíresebb magyar találmány, Rubik Ernő játékainak bemutatója is ide szorult, nem pedig a Hungarikum faluba. Mindennap versenyeket rendeztek, számomra (és most engedtessék meg részemről három mondatnyi elfogultság) a legkedvesebb élmény pont ehhez kapcsolódik. Mikor az eredménytáblán láttam a bűvös kocka kirakásának addigi legjobb idejét, biztattam középső fiamat, nosza, nevezzen be. Ő ezt elhárította, mondván, ez nem lenne sportszerű, mivel ő versenyszerűen űzi ezt. De vállalkozott – együtt a bűvös kocka magyarországi hivatalos szervezet képviselőivel – egy bemutató versenyre, melyet óriási taps, elismerés és kamerák pergőtüze követett. Nagyon kellemes „atyai” érzés volt, de biztos, hogy a szigetlakók döntő többsége is valahol másutt részesült valami hasonlóban. Ezért pedig érdemes Budapestre menni. És persze, Sziget lesz jövőre is.

Felvidék Ma, Oriskó Norbert (megjelent a Szabad Újság e heti számában is)