32938

2012. március 7-én Kassán, a Domino szabadidő központban megrendezésre került a Szép Magyar Beszéd kerületi fordulója. A versenyen nagykaposi, királyhelmeci, szepsi, rozsnyói és kassai diákok mérték össze tudásukat.

Duncsák Mária, a verseny koordinátora és főszervezője kifejtette a szép magyar beszéd ápolásának és az értő olvasási készség fejlesztésésének fontosságát. Majd ismertette a verseny szabályait és feladatait.
Három kategóriában zajlott a megmérettetés, ahol a versenyzők egy begyakorolt, majd egy ismeretlen szöveget olvastak fel, s végül fogalmazást kellett írniuk adott témákra, s azt élvezhetően elő kellett adniuk Az első kategóriában az alsó tagozat negyedikesei versenyeztek.

A zsűri tagjai: Nagy Gabriella, Tóth Sándor, Vajányi Orsolya
Helyezettek:
1. Papán Attila – kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium
2. Novákovics Emese – királyhlmeci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola
3. Sedlák Eszter- Szepsi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium

A második kategóriában az alapiskolák felső tagozatosai mérték össze erejüket.
A zsűri tagjai: Bumbák Gabriella,Mihályi Molnár László, Fecsó Szilárd
Helyezettek:
1. Kovács Klára– kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium
2. Bazár György – kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium
3. Illés Csenge – királyhlmeci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola

A harmadik kategóriában a középiskolások mérkőztek meg.
A zsűri tagjai: Duncsák Mária, Kulcsár Margit, Borsos Kornélia
Helyezettek:
1. Dőry Vivien – Nagykaposi Gimnázium
2. Furik Gabriella – kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium
3. Jeso Ildikó – kassai Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium

A győzteseknek gratulálunk, s találkozunk áprilisban Kassán, az országos versenyen.

Tóth M., Felvidék.ma