36883

Az Magyar Közösség Pártja (MKP) Nagyszombat Megyei Kerületi Tanácsa tisztújító ülésén az elnöki tisztségéről leköszönő Kvarda József helyére Mikóczy Zoltánt választották.

Az új elnök vezetése mellett megválasztották a kerületi tanács új elnökségét is a következő összetételben: Bíró László és Hájos Zoltán alelnökök, valamint a 2 járási elnök, Bacsó László és Forró Krisztián személyében.

Mikóczy Zoltán 50 éves dunaszerdahelyi vállalkozó, neve a nagy sikereket arató Overdose magyar versenyló tulajdonosaként is ismert a közéletben. Középfokú tanulmányait a somorjai magyar gimnáziumban végezte, majd a zsolnai közlekedési főiskolán szerzett diplomát. Három gyermek édesapja. 2012-ben képviselőjelölt volt az előrehozott parlamenti választásokon, az MKP listájának 31. helyén.

Ahogy a két legnagyobb magyar járás élén (a Dunaszerdahelyi és Komáromi járások), úgy a magyarok által legnagyobb arányban lakott megyék MKP-vezetésében is változás történt. Korábban beszámoltunk arról, hogy az MKP Nyitrai Kerületi Tanácsát Horváth Árpád gútai polgármester vezeti.
Az MKP szombaton tartja tisztújító közgyűlését az Érsekújvári járásban lévő Kürt községben.
A korábbi járási konferenciákon a pártelnöki tisztségre csak Berényi Józsefet jelölték. Az már most biztos, hogy új ember kerül az MKP Országos Tanácsa élére. Bárdos Gyula – bár jelölték őt erre a tisztségre – nem indul az MKP OT elnöki tisztségéért, a járási konferenciákon erre a posztra Csáky Pál, Csúsz Péter és Szigeti László kaptak még jelölést.

{iarelatednews articleid=”36827,36787,36607″}