38128a

A nagy múltra visszatekintő hagyomány és együttműködés folytatásaként az Ipolysági Művészeti Alapiskola képzőművészeti tanszakának növendékeinek alkotásaiból nyílt kiállítása az ipolysági Simonyi Lajos Galériában február 20-án.

Pálinkás Tibor, a Honti Múzeum és Simonyi Lajos Galéria igazgatója, nyitóbeszédében elmondta, ez az egyik legnépszerűbb és leglátogatottabb tárlata a galériának. Az évenként megrendezett kiállításon a képzőművészeti tanszak növendékeinek az alkotásait mutatják be a nagyérdemű közönségnek. „Jó látni, hogy a mai zűrzavaros világban a művészet is teret kap”- kezdte nyitóbeszédét Makovínyi Hedvig, a művészeti alapiskola igazgatónője. Hangsúlyozta, hogy a tárlaton kiállító növendékek nemcsak tehetségüket mutatják meg, hanem technikai jártasságukat és a valóságot észlelő képzeletüket is.   Czibulya Lívia, a tanszak vezetőtanára, felvázolta a tárlat anyagát. Az első kiállítóhelyiségben a tavalyi végzett növendékek alkotásai kerültek bemutatásra, többek között nemzetközi rajzverseny díjnyertes alkotás is megtekintő e helyiségben. A második helyiségben nagyrészt a II. fokozaton tanuló növendékek művei tekinthetőek meg, míg a harmadik helység alkotásai szinte felöleli a teljes tanszakot.

Mint Czibulya Líviától megtudtuk, a tanszaknak jelenleg közel 70 növendéke van, akik az évek folyamán a legkülönfélébb képzőművészeti műfajokkal és alkotási technikákkal ismerkedhetnek meg az órákon. A jövőre fennállásának 55. évfordulóját ünneplő Ipolysági Művészeti Alapiskola növendékeinek száma meghaladja a 300 főt.  Az intézmény keretein belül képzőművészeti-, zeneművészeti- és táncművészeti tanszak működik.
Az igen hangulatos tárlatmegnyitót az alapiskola zeneművészeti tanszak növendékeinek előadása tette még meghittebbé. A tárlat április 15-ig tekinthető meg a Simonyi Lajos Galéria Főtér 1-es házszám alatti épületében.

Pásztor Péter, fotók: Peter Paulenka

{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2013/02/38128a.jpg, images/stories/_esemenyek/2013/02/38128b.jpg, images/stories/_esemenyek/2013/02/38128c.jpg, images/stories/_esemenyek/2013/02/38128d.jpg, images/stories/_esemenyek/2013/02/38128e.jpg” width=”200″ height=”250″ title=”Nagyítható” }Nagyítható{/japopup}