41818

Az őszi időszak ‘hivatalos’ kezdő- s a természetbeni szolgáltatások teljesítésének határnapja, egyben keresztény jócselekedetként a szegények megvendégelésének, a „szegényetetésnek” ideje is Szent Mihály napja, szeptember 29-én.
Az arkangyalnak nagy szerepe volt az emberi életben: sok helyen ma is hozzá imádkozva zárul a katolikus mise, aki az ember legerősebb támasza a gonosz elleni küzdelemben; de a legnehezebb pillanatban, a halálban is Mihály áll az ember mellett – éppen ezért hívták a „halott vőfélyének”, a ravatalozó állványt pedig „Szent Mihály lovának”. Az ősz beálltával a kinti munkákban is jelentős határnap: az őszi vetést befejezve ekkor láttak neki benti munkáknak, mindenekelőtt a kukoricatörésnek, a méheket becsukták, a disznókat az erdőkből behajtották, a hegyi legelőkön pedig Szent Mihályhoz fohászkodtak, hogy ha eddig megmaradt a nyáj, a hátralévő egy hónapban már ne is essék bele a farkas. Egyes helyeken már ekkor elszámoltak a nyájjal a pásztorok a gazdáknak, és ünnepi lakoma, no meg áldomásivás mellett megkötötték az új kontraktust is. E határjellegből fakadólag Mihály napja a „kisfarsangnak” is nevezett időszak kezdete, amikor a nagy nyári munkák végeztével a régiek mulatozásba fogtak, bálazni kezdtek.
A magyar történelemben szimbolikus, hogy a ’48-as szabadságharc egyik fordulópontjaként a pákozdi győzelmet a frissiben toborzott honvédsereg éppen ezen a napon, mintegy az arkangyal segítségének köszönhetően aratta.
„A nap a gazdasági évnek nevezetes őszi fordulója. Valamikor eddig legelt a Szent György napkor kieresztett marha a pusztán. Gyergyó hegyi pásztorai ezen a napon tartották a farkas ünnepet, hogy a jószágot hazaterelés idején megoltalmazzák az ordasok kártételétől. Csíkménaság pásztorai szintén Szent Mihály napján térnek vissza a havasokról, és elhányják, számba adják, azaz télire gazdáik gondviselésére bízzák a jószágokat. Az áldomásra a gazdák és pásztorok együtt veszik meg a pálinkát. A gazdák kenyeret, a pásztorok pedig sajtot hoznak. A számadót főhelyre ültetik, fejére koszorút tesznek. A mulatság furulyaszó mellett, reggelig tart, amikor a pásztort ünnepélyesen, útközben táncolva kísérik haza.
Híres volt és nagy áldomásokkal járt Székesfehérvárott a Szent Mihály-napi juhászfogadás, amely féktelenségével sokszor már az ünnep liturgikus méltóságát veszélyeztette. Erre utal egy kecskeméti főszolgabírói rendelkezés (1776) is: Nemes Fejér vármegyének rendei jelentvén, hogy mivel a folyó esztendőben Szent Mihály napja éppen pénteki napon esik, következésképpen … a szegődő juhászoknak és azoknak bojtáraik a Szent Mihály napján tartatni szokott dombérozásokat nem azon napon, hanem egy nappal elébb, úgymint Szent Mihály hava 27-dik estvéjén kezdvén, azt másnap estve béfejezzék. A fehérvári Sebestyén-templomnak máig juhásztemplom a népies neve, mert körülötte gyülekezett a szegődésre váró pásztornép. Tata városában Mihály napján volt a juhászok ünnepélyes céhmiséje.
Szent Mihály kántora, másként szentmihályi kántor volt a neve az évnegyedet jelző őszi kántorbőjt táján tartott hajdani céhösszejövetelnek, ünnepnek, amely áldomással járt. A szép mázú, ember formájú céhkancsónak ezért adhatták a mihók, miska nevet, amely azután bormérők, borivók, fazekasok között is általánossá vált.
Országszerte emlékezetesek voltak a szentmihályi vásárok. Ilyenkorra már megforrt az újbor, innen a szegedi tanyák népének ajkán olykor hallható Borszűrő Szent Mihály elnevezés. Most már kezdődhet a kisfarsang, vagyis a lakodalmazásnak őszi, Katalin napjával záruló időszaka. Apátfalva öregjei még emlékeznek rá, hogy a legény Szent Mihály napján vitte el a lánynak a jegykendőt, ha még Katalin napja előtt meg akartak esküdni. Nem hiányzik természetesen a hálaadás készsége sem. A múlt század derekáról származó följegyzés szerint Gölnicbánya vasbányász népe Szent Mihály napján ünnepélyesen felvonulva, földíszített vasrudakat, gazdag érctufákat, viaszgyertyákat, pénzajándékot szokott az egyháznak felajánlani. Mindez nyilván a plébános hajdani járandóságához tartozott, miután a templom kegyura maga Gölnicbánya városa. Mihály napját különben a német bányászok máshol is ünnepüknek tekintették. Talán mert az arkangyal a hegyek patrónusa, vagy mert a bányászat állandó halálveszedelemmel jár.
Eger XVIII. században épült plébániatemplomának Mihály volt a patrónusa. A búcsú napján a plébánosnál, később a bírónál devorio, azaz lakoma volt, amelyen a város vezetői áldomásoztak. Sor került a szegények megvendégelésére is. Nyilvánvaló, hogy mindebben a középkori halottkultusz elvilágiasodott megnyilatkozásáról van szó. A szegényeknek a halottak üdvösségét célzó etetése bizonyára megvolt más plébániaközösségek Mihálybúcsúin is.
Torockó népe Szent Mihály napját egészen a középkor szellemében ünnepli. A múlt században az első kenyérből az arkangyal ünnepén még mindenki úrvacsorához járult. Utána a sírokat keresték föl. E hagyománynak eredeti eucharisztikus, egyúttal halottakat istápoló szándéka kétségtelen.
Ezen az archaikus magyar tájon egészen a múlt század végéig nem volt külön temető. Aranyosszéken minden család a maga kertjébe, Torockón pedig sziklába vájt sírboltba helyezte halottját, de jel vagy felírás nélkül. A sírbolt, tájszólásukban birgej kivágása és a halott temetése a nemzetség és szomszédság kötelessége, illetőleg kiváltsága. A sírboltban a már elporladt családtagok számára külön csontgödör volt. Ez mintha a Mihály oltalmába ajánlott középkori ossarium kései, elfalusiasodott hírmondója lenne. A halottakat régebben tiszta fehérbe öltöztették és fehér lepedőbe burkolva tették koporsóba. A lányhalottat fehérbe öltözött lányok vitték a sírhoz. Torockó népe szakrális szemlélete szerint a halál és temetés Szent Mihály gondviselésében inkább menyegző, mint fekete gyász.
Szent Mihály napja az őszi napéjegyenlőség tájára esik, mintegy ott áll a sötét tél kapujában. Göcseji mondás szerint: Szent Mihály öltöztet, Szent György vetkőztet. A szegedi szólás is érthető: fél mint a cigány Szent Mihálytól. Máskánt: áldott Szent György, átkozott Szent Mihály (tréfás). Szamosháton mondogatják: aki Szent Mihály-nap után szalmakalapban jár, attól nem kérdeznek tanácsot.” (Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium)
Forrás: http://hungarotheka.hu/szokasok/osz/153-mihaly-napja.html
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41772″}