euro10

Ötmillió eurót kap Szlovákia az Európai Gazdasági Térség (EGT) Finanszírozási Mechanizmusától az oroszvári kastély cselédházának és kertjének felújítására.

Az egykoron a Lónyay család birtokában lévő oroszvári (Rusovce) kastély, valamint az ahhoz tartozó földterület tulajdonjogáért több mint egy évtizede kezdett pereskedni annak örököse, a magyar bencés rend a szlovák állammal. Az évtizedek óta romló állagú kastélyon kívül a perelt ingatlanhoz tartozik még több, hasonló állapotban lévő melléképület, köztük az egykori cselédház is, most ennek a felújítására szerzett anyagi támogatást Szlovákia az EGT Finanszírozási Mechanizmusától.
A szlovák kormányhivatal tájékoztatása szerint az Európai Kulturális Örökség finanszírozási programjának keretében jóváhagyott anyagi támogatásról szerdán, november 13-án írt alá megállapodást Igor Federič a szlovák kormányhivatal vezetője Anders Erdallal, az EGT Finanszírozási Mechanizmusát felügyelő bizottság elnökével.
A megállapodás értelmében Szlovákia a jövő évben 5 millió eurót (megközelítőleg másfél milliárd forint) kap az oroszvári kastély cselédházának és kertjének felújítására, azzal a feltétellel, hogy a támogatást csak az ingatlan azon részeinek rekonstrukciójára költheti, amelyek a jövőben teljes mértékben hozzáférhetőek lesznek a nyilvánosság számára. A tervek szerint a Lónyay kastély egykori cselédháza turisztikai információs irodaként szolgál majd, s az ingatlanhoz tartozó park is nyilvános lesz.
Az oroszvári kastélyt reprezentációs célokra kívánja használni a szlovák kormány, az ingatlan kezelésével megbízott szlovák kormányhivatal tervei szerint a kastély és a hozzá tartozó épületek felújítása 2016-ra készülhetne el, 35-40 millió euróra becsült összköltségből. Mivel a rekonstrukció kivitelezőjére csak 2014 tavaszán írják ki a versenytárgyalást, a felújítás folyamata előreláthatóan legkorábban jövő ősszel indulhat el.
Az ingatlan tulajdonjogáért a magyar bencés rend és a szlovák állam között folytatott per, az összes szlovákiai jogorvoslati lehetőség kimerültével idén tavasszal zárult le. Az ügyben a szlovák legfelsőbb bíróság, elutasította a bencés rend azt a keresetét amellyel az oroszvári kastély ingatlanjára vonatkozó örökösödési jogának kívánt érvényt szerezni. A döntést követően a bencés rend jelezte: európai fórumok előtt folytatja a fellebbezést.
MTI-Pozsony, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”35022,36230,36212,35486,35077,30433,25656,24973″}