44062

Az idei, 23. Komáromi Napok szervezői logópályázatot hirdetnek a komáromi alap-, közép- és főiskolások számára. 

A nyertes pályázat szerzője 100 euró készpénzben részesül, a további két helyezett pedig tárgyi ajándékban – tájékoztatta portálunkat Králik Róbert városi szóvivő.
Az iskolalátogatásról tanúskodó bizonylatot csupán a verseny helyezettjeitől kérik majd a verseny szervezői a kiértékelést követően. A beérkezett alkotásokat szakmai zsűri értékeli, melye a városi hivatal szervezési osztálya, a Com-média városi mediális cég képviselői, valamint grafikai cégek szakemberei közül kerülnek ki.
A technikai paraméterekről Králik Róbert elmondta: a logóterveket hagyományos (rajz, festmény) vagy számítógépes (pixel- vagy vektorgrafika) technikával, A4-es méretben (a számítógépes grafikánál a bitsűrűség 300 dpi) készüljenek. Javasolt színkombináció: piros, sárga, zöld (Komárom város zászlajának színei).
A pályamunkát postai úton vagy személyesen lehet eljuttatni a Komáromi Városi Hivatal iktatójába (Komárom, Vársor út 1.) „Komáromi Napok logója” felirattal ellátott zárt borítékban.
A borítéknak tartalmaznia kell a rajzot (eredeti vagy nyomtatott formában, A4-es méretben, illetve grafikai állományként CD-n), a pályázó adatait (név, látogatott iskola és elérhetőségek – cím, e-mail, telefon).
Beadási határidő: 2014. március 7., 12.00.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39192,33578,28082,28313,28258″}