50790

A törvény értelmében, ha a helyi önkormányzat december 31-ig nem fogadja el a következő évi költségvetését, az előző évi szerint kezdi meg a gazdálkodást, ami annyit tesz, hogy minden hónapban az előző évi büdzsé egy tizenkettedét költheti.
Az hogy milyen gyorsan képesek a november 15-én megválasztott új polgármesterek és képviselőtestületek elkészíteni a költségvetést, arról is tanúskodik, milyen az együttműködés az önkormányzaton belül – véli Jozef Turčány, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) alelnöke.

“Az átmeneti költségvetés eszközül szolgálhat a képviselőtestületekben lévő ellentétek rendezésére” – teszi hozzá, arra az esetre utalva, ha az ún. „provizóriummal” vágnak neki az önkormányzatok az új évnek.
Ahol politikailag nagyon sokszínű a testület, mint például Pozsony-Óvárosban, a független polgármesternek nem könnyű a feladata. Radoslav Števčík már korábban jelezte, idén nem tudják elfogadni a jövő évi költségvetést, leghamarabb februárban kerülhet erre sor. Addig viszont semmilyen beruházás nem hajtható végre.
Az önkormányzatok harmada átmeneti költségvetéssel kénytelen indítani az új évet. Ez még nem is volna gond, szakértők szerint három hónap az a kritikus határ, ameddig el kellene fogadni az új költségvetést, hogy a fejlesztések ne lássák kárát a késlekedésnek. Kuriózum számba megy Rimaszombat esete, ahol az idei évi költségvetést csak szeptemberben (!) sikerült elfogadni, december elején pedig az új képviselőtestület már jóváhagyta a jövő évit is. Ebből is látszik, mennyit tesz a polgármester és a képviselő-testület közötti viszony.
Jó hír különben, hogy az állami költségvetésből jövőre több pénz jut az önkormányzatoknak, a kormány azonban továbbra is takarékoskodást vár el tőlük. Furik Csaba, a bodrogközi Kisgéres polgármestere szerint az, aki költségvetést készít, azért mindig ügyel arra, hogy tartalékai maradjanak a rendkívüli helyzetek esetére, és ezt törvény is előírja.
„Látok nagyon sok apró falvat, ahol például a közvilágításon spórolnak, este 10-11 óra után lekapcsolják a lámpákat, vagy a beruházások, felújítások rovására takarékoskodnak. Mindig is ezt csináltuk, hogy spóroltunk, mert nem vagyunk mi itt Közép-Kelet-Európában úgy eleresztve, hogy bármit megtehetnénk” – szögezte le a a polgármester.

BA, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”50380,49976″}
A képen a rimaszombati városháza