52093

Szlovákia az uniós operációs programoknak köszönhetően a 2014 – 2020-as programozási időszakban 15,34 milliárd hívhat le. Írta a Hospodárske Noviny gazdasági-közéleti napilap.
Az Európai Bizottság jóváhagyta Szlovákia számára a hét operációs programot, melyek a régió fejlesztését támogatják. Andrej Králik, az EB szlovákiai kirendeltség a vezetőjének tájékoztatása szerint 15,34 milliárd eurót szán Szlovákiának az unió.

Kifejtette: a beruházást segítő operatív programok új munkahelyeket teremtenek, támogatják a régiók gazdasági fejlődését. Mint hangsúlyozta, teljes összegből 13,8 milliárd a lakosokat és vállalkozásokat, 1,54 pedig a régió fejlesztését szolgálhatja.

„Elsőrendű cél, hogy javuljon az állam helyzete a nemzetközi konkurenciával szemben. Fejlődjön a gazdaság, amely védelmezi a természeti erőforrásokat. Emellett támogatja az energiamegtakarítást és klímaváltozás problémáit is orvosolni tudja” – nyilatkozta napilapnak a kirendeltség vezetője. Az uniós források a közlekedés fejlesztését is szolgálja. Az ország régiói befektetéseket valósíthatnak meg a kutatás, kis- és középvállalkozások terén. „Az unió előtérbe helyezi az életszínvonal javítását és a polgárok közszolgáltatásokhoz való hozzáférését” – jelezte Králik.

Az alábbiakban az egyes operációs programokat és a megvalósításukra jóváhagyott pénzügyi kereteket ismertetjük: Közlekedés, információs és kommunikációs technológiák – 3,96 milliárd; környezetvédelem – 3,13 milliárd; kutatás és innováció – 2,26 milliárd; foglalkoztatottság – 2,2 milliárd; integrált regionális operációs program – 1,75 milliárd; vidékfejlesztés – 1,54 milliárd; hatékony közigazgatás – 278 millió; technikai segítség – 159 millió.
A 2007 és 2013 közti programozási időszakban Szlovákia részére 11,62 milliárd eurót különítettek el. Ebből 2014 végégig csupán 63,24 százalékát hívta le az állam.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”50969,50903,50525,46089″}