53387

Valószínűleg már nem csökkenek az adók a választásokig. Legalábbis Robert Fico kormányfő szavaiból erre lehet következtetni. A HN Clubban tartott április 27-ei beszélgetés alapján a kormányfő elképzelhetőnek tartja, hogy amennyiben az ország anyagi helyzete lehetővé teszi, a társasági adó például csökkenhetne, ám nem ebben a választási időszakban. „Nem tartom valószínűnek, hogy ebben az évben változás állna be az adókulcsok tekintetében. Inkább az új programnyilatkozat tárgya lehetne ez” – fogalmazott Fico.

A kormányfő szerint valószínűleg a jogi személyek jövedelemadójának csökkentése jöhetne számításba egy százalékponttal. Fico kormánykabinetje eredetileg 19 százalékosról 23 százalékosra növelte ezt az adót, hogy ezt követően 2014-ben 22 százalékosra csökkenthesse azt. Valószínűleg a fizikai személyek adókulcs-módosítására sem kerül sor a parlamenti választásig, marad 19 százalék.

A Fico-kormány második szociális csomagjával kapcsolatban, amelyet politikailag május végén kellene a Smer-SD-nek elfogadnia, úgy fogalmazott a kormányfő, hogy fontosnak tartják az idegenforgalom támogatását. E téren az az elvárásuk, hogy ha megfelelő formát találnak a családok támogatásra, azok a szabadságaikat a szlovákiai idegenforgalmi létesítményekben töltsék, ami jótékony hatású lesz az idegenforgalmi vállalkozások és az áfa formájában
az állam számára is.

A tervek szerint támogatnák továbbá a családi házak szigetelésére fordított költségek egy részét is, a megfelelő dokumentum benyújtása után. Összességében azonban második szociális csomagjában a Fico-kormány elsősorban a foglalkoztatásra és a fiatalok családokra összepontosítana.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49617″}