55713

2015 augusztusában és szeptemberében Földkerekségünk valamennyi demokratikus, kommunista és liberális országa egyaránt a második világháború befejezésére emlékezik. Az emberi egyetemes történelem sorsfordító eseménye nemcsak új korszakot nyitott a történeti krónikák poros lapjain, hanem eltörölt néhány jellegzetes történeti vonást és kialakult struktúrát. Odaveszett a család egysége, a kultúra számtalan közkincse és nem utolsó sorban a klasszikus polgári világ.

A Felvidék szó nem volt mindig ismert, először a két világháború között jelent meg a történelmi Magyar Királyságtól elcsatolt terület megnevezéseként. Hosszú évek során a szó beivódott a köztudatba, majd szakmai körökben is elfogadottá vált.

A Felvidék területe a második világháború előestéjén, az első bécsi döntés következtében, 1938. november 2-án újra a Magyar Királyság része lett. A magyar korona berkeiben is megpróbáltatások érték a felvidéki embert. Átszervezték a hivatalokat és megváltoztatták a politikai viszonyokat. A második világháború alatt az ország is harctérré vált, átvonult a front. Családok adták mindenüket a győzelem érdekében, annak a győzelemnek érdekében, mely szövetség – ha szabad megjegyeznünk – az „antidemokratikus” oldalon köttetett. A háború nem az „antidemokratikus” oldal sikerét hozta, mindez persze alapos történeti vizsgálat után előre jelezhető volt. Magyarország vesztesként került ki a háborúból, vesztes volt kárpátaljai, délvidéki, erdélyi és felvidéki egyaránt. S minden még csak ezután következett…

Meghurcolták a felvidéki magyarságot, bűnös szerepre szánták, ahogyan a „stószi remete” Fábry Zoltán írta a „vádlott megszólalt”, mert szabadon nem beszélhetett, így másképp kellett beszélnie. A jogfosztás időszakában ez a kis közösség kisemmizett nemzeti kisebbségként próbált máról holnapra jutni. A meghurcolt családok sorozatos dilemmában életek, vajon milyen szellemben neveljék gyermekeiket, milyen stílusban társalogjanak nagyapákról, testvérekről, rokonokról, kik így vagy úgy, de az új állam szerinti az „ellenség” soraiban harcoltak. Kényes viták és messzire vezető gondolatfoszlányok, talán így jellemezhetjük a generációk közötti kapcsolatokat egy olyan háború utáni világban, melyben a legnehezebb volt embernek maradni és egy közösséghez tartozni.

A viszontagságos idők megviselték a felvidéki embert. Ma is ilyen harcot vív az ország magyar lakossága, ma is küzd, s naponta bizonyítja, hogy érvényesülni akar.

Sakáč Roland, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”52763,49533,47662″}