56141

(Képgalériával frissítve!) Somorja. Nem sok kellett ahhoz, hogy Horváth Csaba győzelemmel mutatkozzon be régi-új csapatában. Azért nem azt írom, hogy nem sok kellett ahhoz, hogy góllal mutatkozzon be, mivel gólt bizony szerzett és sokáig úgy tűnt, hogy ez a gól elég is lesz a győzelemhez. De hogy a volt válogatott gólja mégsem lett elég a három pont otthon tartásához, arról sajnos a játékvezetők is tehetnek.

Arról viszont, hogy a meccs első veszélyes helyzetére a 15. percig kellett várni, már nem. Ekkor ugyanis a somorjai színekben focizó Joao Vitor jól helyezett lövését védte a vendégek kapusa, a kipattanót pedig a Somorjára hazatért Horváth Csaba sajnos „csak” a kapufára tudta irányítani. Nem sokkal később a brazil Thiago kápráztatta el a nézőket a cseleivel. Ennek ellenére többen a nézőtéren csak legyintettek, miszerint ezek a brazilok csak elveszik a helyet a hazai nevelésektől. Mi tagadás, van valami abban, amit mondanak.

Az első félidő nagyjából ennyi volt, nagyon akartak a hazaiak, igyekeztek, de Krištan kihagyott helyzetén kívül másra már nem tellett az erejükből.

A második játékrészben mindenki hazai rohamokat várt, de azok valahogy elmaradtak. A 61. percben aztán megtört a jég: Horváth Csabi közelről betalált. 1-0

A mérkőzés végén viszont a játékvezetők villantották meg aranyfogukat. Először Mezovský Ľubomírt állították meg lesen (tévesen) nagy helyzetben, s az ellentámadásból pedig a vendégek kiegyenlítettek. De a vendégek gólja előtt egy sportszerűtlen jelenet játszódott le: a hazai kapitány Pončák Vladimir egy párharcot követően megsérült és a földön maradt. A vendégek ennek ellenére nem állították meg a játékot, sőt kiegyenlítettek. De a játékvezető sem fújt.

Annak ellenére, hogy az első félidőben a hazaiak négy nyilvánvaló szimulálás után is visszaadták a labdát, a vendégek erre nem voltak képesek egy sérülés után.

Ennek ellenére a hazaiaknak sikerült gólt szerezni, amely szintén nem ért: a partjelző ismét lest látott.

A három pontot pedig senki sem tehette be a vitrinbe, a csapatoknak meg kellett elégedniük az egy egységgel.

STK Somorja – Nagyölved 1:1 (0:0)

Gólok: 61. Horváth – 88. Predajniansky

Sárga: Mikuš, Špánik, Pončák – Cingel, Konvický, Soboňa

Játékvezető: Pecek

Nézők: 200

STK Somorja: Hajdúch – Stifter, Pončák, Horváth, Ozogány – Kassiano (82. Špánik), Krištan – Thiago (54. Mezovský), Mikuš, Joao Vitor – Kuba (65. Michel).
További képek megtekinthetők a Képgalériánkban ITT>>>.

Méry János, Felvidék.ma
Fotó: Őry Tibor
{iarelatednews articleid=”55895,55775,55607,55502,55364,55217″}