A Via Nova Somorjai Alapszervezetének pár tagjai már kint volt egy tereptisztításon, a somorjai katolikus egyházközség október 24-re hív minden segítő kezet.
A Via Nova Somorjai Alapszervezetének tagjai – Mathédesz Lajos, Cséfalvay András és Méry János — Ifj. Fehér Imrével, Élesztős Pál professzor úrral és Czafik László képviselő úrral kiegészülve, és Myjavec Pál plébános úrral természetesen előzetesen egyeztetve , annak ellenére kimentek a sámoti Szent Margit kápolnához október 17-én, szombaton, hogy a katolikus egyházközség által meghirdetett tereptisztítási akció a várható rossz idő miatt le lett fújva.
Az ifjú somorjaiak úgy ítélték meg, hogy az idő tökéletes volt, ezen felül pedig több olyan dolgos és hasznos önkéntes is el tudott jönni, aki az áttett akcióra nem tudott volna. De aggodalomra semmi ok: ha október 24-én tízszer ennyien lesznek az önkéntesek, még akkor se biztos, hogy egy nap alatt végeznek, annyi munka van még az évek óta elhagyatott kápolna körül.
A szervezők tehát továbbra is biztatnak mindenkit, hogy aki tud, vegyen részt az október 24-i, 9 órakor kezdődő akcióban, melyet a somorjai katolikus egyházközség szervez.
Sámot település Somorja város külterületén fekszik, mely egykor pozsonyi várjobbágyok lakhelyeként, önálló faluként szerepelt az iratokban (1238). Ma a pár százas lélekszámú alvó település Somorja része, és ennek határában áll az Árpád-kori Szent Margit-templom.
A legkorábbi fennmaradt hivatalos dokumentumok, melyek tanúságot tesznek létezéséről, 1260 körüli évek környékére helyezik e román stílusú templom megszületését. Alátámasztja ezt az 1978-as régészeti ásatás által részben feltárt középkori temető és település maradványa is, melyet a szakemberek a 12–16. század környékére datálnak.
A 19. század jeles polihisztora, Ipolyi Arnold így ír a templom korabeli állapotáról, kinézetéről Csallóköz műemlékei című munkájában:
„Alacsonyabb szentélye félkörű záródású és saját oltárhelye, mely a magasabb hajóhoz csatlakozik teljesen a román idomú oltárhelyre, vagyis apszisra figyelmeztet. Ámbár másképp a sokszor javított, újított és részben már elhagyott egyházon a román idom szinte nem hagyta fönn egyéb határozottabb nyomát, kivéve mégis talán félkörívvel záródó egy-két keskeny és tetemes kajácsosságú ablakát, mint ez a román idomnak szinte egyik szokott sajátsága. Egyike ezen kajácsos, kívülről és belülről közepe felé szűkülő ablakoknak például oly keskeny, hogy belső világában csak 4´´ mér. A szentélyt azonban és hajót jelenleg szinte lapos tetőzet födi, s az utóbbiban is épen csak ezen keskeny, kajácsos és tagozott kőfaragványú kerettel vagy béllettel ellátott ablakok mutatnak régiségére. Egy régibb durván faragott kőmedencze, jelenleg szenteltvíztartó, lehetett talán egykor az egyház keresztelője. A jelentéktelen újabb, körülbelül múlt századi oltárnak homlokzatára alkalmazott emléklapon a következő monogram felirat áll: Honori S. Margatir. Eterb. S. r. n. s. R. Rs. ss.”
Leírása szerint már e korban is hanyatlásnak indult a kincs, ám évente egyszer – a templom búcsúja alkalmával ájtatos célokra, szentmise bemutatására is sor került az épület falain belül. A 20. század és annak háborgó, viharos évtizedei azonban könyörtelenül lesújtottak a kápolnára: berendezését széthordták, amúgy is szegényes szakrális funkciói teljes egészében megszűntek: 1950 és 1980 között gabonatárolásra használták. A rendszerváltozás utáni évtizedektől kezdve a mai napig – az eleinte lelkes ötletek és kezdeményezések ellenére, terei üresen konganak.
Maga a belső tér hasonlatos az egyéb Csallóközben megtalálható, Árpád-kori kápolnák felépítéséhez, tereihez:
„A síkmennyezetes hajóhoz félköríves diadalívvel kapcsolódó, dongaboltozattal, a végén negyedgömb-kupolával fedett félköríves alaprajzú szentély, e korszakra jellemző alaprajzi típus. A szentélyhez északról – ugyancsak dongaboltozattal fedett – sekrestye csatlakozik. A templom részben átalakított, de félköríves záródású ablakai ugyancsak őrzik a középkori hangulatot. Nyugati oromfala fölött – talán a 19. században konstruált – kisméretű, fából készült harangtorony emelkedik ki a tetőzetből”.
Egyedülálló azonban nagyrészt érintetlen tereiben a szentély és a sekrestye sem került átalakításra az idők során, eredeti állapotban közvetítik a középkor építészeti hagyatékát. A falakról a vakolatot leverték, csupán nyomokban maradt meg a töredékes középkori festés, melyet a mészréteg konzervált. Jól láthatók azonban a felszentelési keresztek ábrái, s a szentély feletti dongaboltozat ívein pedig kék színű festés nyomai fedezhetőek fel.
A tetőszerkezet beszakadt, ami a pusztulást felgyorsítja. Rengeteg helyen a falban karcolások, lyukak éktelenkednek. Az Ipolyi szerint 19. századi tornyot pár hónapja el kellett távolítani, mivel életveszélyessé vált. Most a tető rekonstrukciójához kell minél hamarabb hozzáfogni.
A szerző képriportja az eseményről megtekintehető ITT>>.
Méry János, csemadok.sk/Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”55301,51073″}
