56507

Kettőből egy. A Most-Híd nemzetiségi jellegű javaslataiból a jelentősebb jutott második olvasatba a parlamentben. A vasúti táblák ügye harmadszorra is elbukott.

A Most-Híd őszi ülésszakra készült javaslatai között szerepelt a kétnyelvű vasúti táblák kötelezővé tétele azokon a településeken, ahol az adott nemzeti kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. 144 települést érintett volna a javaslat, az államnak mindez nem egész fél millió eurójába került volna, de ismét lesöpörte a kormányzó többség az asztalról. A Kissebségi Kulturális Alapról szóló javaslat viszont túlélte az első fordulót a törvényhozásban.

A Most-Híd azt a helyzetet használta ki, amit Tokár Géza elemző korábban portálunknak úgy fogalmazott meg, hogy „folyamatos az elégedetlenség a pályázók részéről, egyfolytában éri a kritika a pályázati rendszert, a pályázatok elbírálását. A magyar kisebbség körében a feszültséget az okozza, hogy rengeteg a pályázó és ehhez képest kicsi a keret. Úgy gondolom, nagyon sok olyan értelmes projekt van, amelyet egyszerűen nem lehet finanszírozni ebből a rendelkezésre álló összegből”.

A Most-Híd törvénytervezete a szlovák Művészeti Alapról tavaly hozott törvény mintájára készült. A tervezet a jelenleg a kormányhivatalnál pályázható kisebbségi kulturális keret duplájánál is többet, 8 millió eurót irányozna elő támogatásokra, melyet maguk a kisebbségek képviselőiből összeálló szakmai kuratóriumok döntése alapján osztanának szét a kulturális minisztérium fennhatósága alatt.

„Ha valami ilyesmi megvalósul, az valamiféle háttérmegegyezést feltételez a kezdeményező és a kormánypárt között. Ettől függetlenül nagy szükség van arra, hogy a közvélemény előtt nyilvánvalóvá váljék, a kisebbségi kultúra finanszírozása jelenleg nem megoldott szerkezetben zajlik” – vélte Tokár. Végül minden attól függ, milyen a Smer álláspontja ebben a kérdésben. A kormánypárt gesztust tenne a magyarság, vagy csak Bugárék irányában?

BA, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”52525,52089,49228″}