56645

A Lévai járásban található Ipolypásztó írásos említésének 880. évfordulóját ünnepelte október első hétvégéjén. Az október 3-i eseményre gazdag programmal készültek a szervezők.

„A hétvégén összetett rendezvény várta az érdeklődőket. A hagyományos szüreti felvonulásunkat kötöttük össze a községünk első írásos említésének 880. évfordulójáról való megemlékezéssel. Ugyanakkor felavattuk a kialakított új szabadtéri színpadot is” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Mészáros Ottó, Ipolypásztó polgármestere. Hozzátette, a kultúrház mögött pár évvel ezelőtt alakították ki a szabadtéri színpadot, mely idén Leader forrásból tetőszerkezetet kapott.

A szombati esemény kora délután ökumenikus istentisztelettel kezdődött. Ennek keretén belül áldották meg a kialakított szabadtéri színpadot. Nem hiányozhatott a betakarított őszi termés megáldása sem. „ Ipolypásztón már hagyománya van a szüreti felvonulásnak, ahol a menet élén népviseletbe öltözött felvonulók mentek. Az egyes megállókban a kisbíró humoros formában kidobolta a község híreit” – vázolta fel a programokat a polgármester. Az eseményen több közéleti személyiség is megjelent, többek között Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke, illetve Kiss Beáta, az MKP járási elnöke.

A felvonulást követően a megáldott szabadtéri színpadon folytatódott az eseményfolyam. Helyi, környékbeli és magyarországi fellépők szórakoztatták a közönséget. Többek között fellépett a lontói asszonykórus, a zselízi Kincső Ifjúsági Néptáncegyüttes, magyarországi vendégként a Budapesti Operettszínház művészei és Oláh Gergő adott műsort. Az este folyamán rock együttesek is koncertet adtak, majd a műsorfolyam utcabállal végződött.

Mint a Mészáros Ottó megjegyezte, az önkormányzat önköltségen felújítatta a kultúrház szociális helyiségeit is. Ezt szintén szombaton adták át. Ipolypásztónak jelenleg mintegy 540 lakója van, közel nyolcvan százalékuk magyar nemzetiségű.

Pásztor Péter, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46917,56417,50580″}A kisdobos kidobolta a híreketAz elkészült szabadtéri színpad megáldásaAz érdeklődő közönség