57767 1

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom első nagykaposi rendezvényét november 25-én tartotta. Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor a Duna TV közkedvelt Hazajáró című műsorának főszereplői örömmel tettek eleget a meghívásnak. Bár egyre több helyen tartanak közönségtalálkozót, Kelet-Felvidéken ez volt az első.

A Kárpát-medence két legismertebb felfedezője képekkel és a televízióban be nem mutatott videókkal fűszerezve kalauzolták el a nézőközönséget egykori királyságunk legmesszebbi pontjaira. Betekintést adtak a háttérmunkálatokba, a teljes stáb összetételébe, valamint bemutatták a tv-műsoron kívüli tevékenységüket, mint például a Hazajáró Honismereti és Turista Egyletet.

57767 2A természeti és kulturális örökség bemutatása mellett nagy hangsúlyt kapott a helyenként sajnos már igencsak megfogyatkozott magyarság. A Számadás című összeállítás levetítése után, a turisztikai élmény szinte másodlagossá vált és egy pillanatra újra eltűntek a határok, egy nemzet voltunk ismét, mi a felvidéki magyarok, székelyek, csángók és többi elszakított testvérünk.

A nyolcvan embert befogadó terem a várakozáshoz híven a hétköznapi dátum ellenére is szinte teljesen megtelt.
A közönség kérdéseinek megválaszolása után, lassan oszlani kezdett a tömeg, de még így is maradtak érdeklődők, aki tovább faggatták előadóinkat. Majd egy újabb órába telt mire mindenki kíváncsiságát sikerült kielégíteni.

Az előadás szervezésében nagy segítségre volt Gabri Rudolf és a helyi Magyar Ház.
Illetve ezúton is szeretném megköszönni, mint az előadást, mint a megmaradásunk érdekében végzett munkátokat, köszönjük Hazajáró.

HVIM Kassa/Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”55234,55205,47547,46360″}