Régi s a legtovább élő szokások egyike volt adventben az ostyahordás is. Egyes területeken már a középkorban elterjedt, hogy karácsony böjtjén a pap meglátogatta híveit, s szentelt kenyeret vagy ostyát osztogatott nekik. Cserébe tőlük ajándékot kapott. Vallási eredete mellett tehát ennek a szokásnak is volt adománygyűjtő jellege.
Az egyházi iskolák szervezésével az ostyahordás szerepe a tanítóra hárult. Az ostya egyébként fontos tartozéka volt a karácsonyi vacsorának, illetve a karácsonyböjti ebédnek. A legtöbb helyen ezzel kezdődött az étkezés.
S bár az egyes vidékeken már évszázadokkal ezelőtt rendeletek tiltották a tanítók ostyahordását, karácsony előtti látogatását, az Ipoly mentén ez még a negyvenes években is szokásban volt. Igaz, akkor már nem az „oskolamester” járt házról házra. A „kántortanító úr” csupán megsüttette vagy megsütötte az ostyát, amit aztán a gyerekekkel küldözgetett szét. A küldeményért cserébe lisztet, babot, kolbászt, esetleg más élelmet kapott.
Pereszlényben a falu ügyesebb asszonyai egy hétig is sütötték az ostyát a kántortanítónál, aki aztán családok szerint szétosztotta, s a csomagokat külön cédulával látta el. A kiporciózott ostyát karácsony böjtje előtti nap az iskolás gyerekek hordták szét kézikosarakban. Az itteniek az alábbi verssel köszöntötték a ház lakóit: „Ādām első åtyānk dicső szënt ünnepén,/ Akik mëgélhették kårācsony szënt böjtyét,/ Élhessétëk vígån Krisztus születését!/ E kis åjāndékot hosztåm szeretettel,/ Igåz bëcsülettel,/ Åhogy å kis Jézusnak vitték å bārānykāt,/ Mi is åzonképp horgyuk å szënt ostyāt,/ Kedves tånítónknåk ő engedelméből/ Kivānunk mi békét tisztå szívünkből.”/ /Horváthné Sántha Margit adatközlése. In: Csáky K., 1987.)
Nagycsalomiján a kántortanító karácsony előtt nyolc-tíz nappal sütötte az ostyát, majd szétküldözte az iskolásgyerekekkel a falu minden családjának. Az itteni adatközlés szerint ez annak az emlékére volt, hogy a „pásztorok a kis Jézusnak is vittek ajándékot”.
Gyűjtésem során az „ostyahordó-versek” gazdag változatát jegyeztem le a Középső-Ipoly meni falvakban. Mivel az ostyahordásnak nincs különösen gazdag szokásanyaga, ezeket a szövegeket teszem itt közzé.
Ipolyhidvég: „Mikor åz Úr Jézus vilāgrå születëtt,/ Elősször is mihozzānk håsonló gyerëk lëtt./ Mint mënnyei mestër tånított sok jórå,/ Most åz ostyaszínbe´ testét nekünk åggyå.// Hosztåk a pāsztorok såjtot, bārānykākot,/ Mi is åzonképp horgyuk åz ostyākot./ Szājjon ërre å hāzrå/ Åz Isten āldāså!” /Czibulya Lászlóné adatközlése. In: Csáky K., 1987.)
Palást: „Békesség hirdető Istennek ångyålå,/ Ki å pāsztorokåt útbåigåzíttyå,/ Hogy mënnyënek gyorsån Betlehem vārosbå,/ Å kisded Jézuskāt imāggyāk pólyābå.// Minygyārt is fölkeltek åz ångyål szåvārå,/ Juhåikåt fölvëtték vāllukrå,/ Åsztān úgy indultåk Betlehem vārosbå,/ Jórëggelt bëértek kårācsony nåpjārå.// Ugyånnåzon ångyål szājjon lë ide is,/ Å szënt békességet osztogåsså itt is,/ Hogy kårācsony nåpjāt érhessük mëg mi is/ Friss jó egésségbe´/ Csendës békességbe´.”// „Å rågyogó nåpnåk csillågos sugārå,/ Víg örömmel jött fël å szélës vilāgrå,/ Vëtte éppen úttyāt Betlehem vārosbå,/ Jelënté születését Jézusnåk jāszolbå.// Åz iskolåmesteer åjāndékāt hosztåm szeretetből,/ Kedves tånítómnåk ő engedelméből./ Kívānom, éjjenek el Isten këgyelmével,/ Úgy dicsérjék Jézust szënt nevével!” /Péter Erzsébet adatközlése. In: Csáky K., 1987.)
Kistúr: „Kivirāgzott immār Āronnåk vesszeje,/ Mëllytől mëktöretett ālnok kígyó feje /,
Embëri nemzetnek dühös ellensége,/ Pårådicsomkertbe ki minket mëgejte./ Óh kërësztény lélek, örvendëszhecc immār,/ Mert rebëgő nyelved víg örömmel kiālt/ Å szép Szűz Māriāhoz,/ Ki szűzen szülte fiāt.”/Pásztor Jánosné adatközlése. In: Csáky K., 1987./
Kelenye: „Mënnyböl ålāszāllott/ Kisded Jézusunknåk,/ Mënnynek és földnek/ Ő ålkotójānåk,/ Születése nåpjāt/ E vilāgnåak,/ Éle békessíggel/ Ura ë hāznåk./ Óhåjtvān kívānnyuk/ Szënt dicséretire,/ Å Kisdëd Jézusnåk/ Någy dicsőssigire,/ Ékes csålāggyānåk/ Gondviselésire,/ Töltesse idejét/ Szāmos esztendőre./ Nåp, hold és csillågok/ Örömest jelëntnek,/ Hogy itt mār ideje/ Lëssz a születésnek,/ Teremtő mëgvālni/ Boldogsāgos Szűznek./ Ety kis åjāndékot/ Hosztåm bëcsülettek,/ Këdves mestërëmtől,/ Åz én tånítómtol./ Kívānom mëgånni/ Én tejjes szivemböl.”/ /Csáky Józsefné adatközlése. In: Csáky K., 1987.)
Ipolybalog: „Etypār fehér ostyāt/ Hosztåm szeretettel,/Mëllyet jó tånítóm/ Küldött bëcsülettel.// Fogyåsszāk szivessen/ Ezën csekélységët,/ Ő szivéböl kívān/ Āldāst, békességët!”
Az ajándék átadása után ugyanitt az alábbi verssel fejezték be látogatásukat a gyerekek: „Köszönnyük ålāssån/ Å szivességüket,/ Hogy üdvösségëssen/ Mëkszāntåk bennünket.// Åggyon az Úristen/ Mindën jóféléket,/ Végre mënnyorszāgbå´/ Lāssuk Istenünket!”/ /Molnár Sándorné adatközlése. In: Csáky K., 1987.)
Az ostyahordó iskolás gyerekek tehát szebbnél szebb versekkel köszöntötték a házak lakóit. Ezek egyrészt a születést hirdették, másrészt jókívánságokat tartalmaztak. A Teremtő fiának születése és halála ezekben gyakran összemosódik az ostya színében; az idő síkjai pedig kiegyenlítődnek, s ismét a születés örömét, az újjáéledést élhetjük meg. Ezt a boldogságot az angyalok hirdetik:„Mingyárt is fölkeltek az angyalok szavára,/ Ugyanazon angyal szájjon le ide is.” /Palást/
Az örömet, a csillogást szimbolizálja az égitestek mindent elárasztó fénye is: „A ragyogó napnak csillagos sugára,/ Víg örömmel jött fel e széles világra./ /…/ Nap, hold és a csillagok örömet jelentnek.”/Palást/
A kistúriak köszöntőjének szép motívuma a paradicsomi jelenet, a jó gonosz feletti győzdelmeskedését idézi: „Kivirágzott immár Áronnak vesszeje,/ Mellytől megtöretett álnok kígyó feje,/ Emberi nemzetnek dühös ellensége,/ Paradicsomkertbe´ ki minket megejte.”(Csáky K., 1987.; 2001.)
Az ipolyszécsénkeiek köszöntőjében a gyermekekhez hasonló Kisjézus ostya színében adja magát a világnak, s a szentostyát a gyermekek akként hordják az embereknek, mint hajdan a pásztorok vitték ajándékaikat a gyermek Jézusnak: „Midőn az Úr Jézus/ Világra született,/ Először mihozzánk/ Hasonló gyermek lett./ Mint mennyei mester/ Tanított sok jóra,/ Most az ostya színben/ Testét nekünk adta.// Ádám, Éva atyánk/ Dicső szent ünnepén,/ Akiket megértünk/ Karácsony szent böjtjén./ Élhessük meg vígan/ Krisztus születését./ Hordtak a pásztorok/ Sajtot, báránykákat,/ Dicsértessék a Jézus Krisztus!” (Manga J., MTA NI. Jelzet: 1122–1127.)
A födémesiek verse a Bibliát idézve hirdeti a Messiás születésének közeledését, s egyben a tanítómester jókívánságait is tolmácsolja: „A nagy vigasságos öröm hirdettetik,/ Mert a Jézus Krisztus szűztől születtetik,/ Kiről írt próféta, régen Izaiás,/ Hogy szűztől születik az igaz Messiás./ Ő születésére, pompás ünnepére// Ezen kis ajándék, cél az ezen végre,/ Kivánja mesterünk élni szerencsésen,/ Több karácsony napját élhessék békében./ A mi lelkeinket. Az úgy légyen, amen./ Dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!” (Manga J., MTA NI. Jelzet: 1122–1127.)
Hasonló tartalmú és ihletettségű, de valamivel rövidebb a deméndiek ostyahordó köszöntője: „Angyali köszöntést jöttünk jelenteni,/ Gábriel arkangyal Messiást hirdeti,/ Kinek születése most fog következni./ Szent karácsony böjtjén, hogy tudhassa ki-ki,/ Kedves tanítónk a jóakaratjából/ Küldött egy pár ostyát.” (Manga J., MTA NI. Jelzet: 1122–1127.)
A drégelypalánkiak verse utal az ostyahordás eredetére, s kifejezi a tanító jókívánságát is. A születést, illetve annak közeledését jelző ostya Jézus szimbóluma, a test ostyaszínbe rejtőzése: „Világ váltságáért szánt Isten egy ostyát,/ Ki érettünk keresztfán áldozati bárány,/ Közöttünk is hagyta ostyaszínben magát,/ Erről származtatik az ostyahordás./ Szeplőtelen Szent Szűz drága magzatának/ Születését várjuk a kis Jézuskának./ Nem felejtéséért ezen mély titoknak,/ Szíves fogadója legyen az ostyának,/ Ez a kívánsága tanító urunknak,/ Boldog ünnepeket kíván mindnyájuknak.” (Saját gyűjtés, 2004)
Az ostyát több helyen az énekelt alkalmi köszöntő után adták át. Így volt ez Gerencsérben is. Dallamát Manga János jegyezte le, akárcsak a Kelenyén recitált köszöntőét, melynek minden sorát az első sor dallamára énekelték. (Manga J., 1941. 194–195. l.)
Az ostyát a legtöbb helyen igen nagy becsben tartották, hisz – mint már említettük is – a karácsonyi étkezés „legszentebb” tápláléka, amolyan szakrális kelléke volt. Éppen ezért – bár az ostyahordás egyféle jövedelemszerzési lehetőség volt – az ostyát „díszítették”. Az ostyasütő vasakkal különféle jeleket – országcímert, keresztet, kalászt, szívet, virágmotívumot – nyomattak rá. Bődi Erzsébet nyomán közöl Tátrai Zsuzsanna is néhány ilyen mintát monográfiájukban. (1997. 184. l.)
Csáky Károly, Felvidék.ma
