58321

Négy év parlamenti tapasztalatait értékelte Igor Matovič a TASR hírügynökségnek adott interjúban, s úgy fogalmazott: tulajdonképpen tesztelte, hogy képes-e működni egy ilyen rendhagyó csoportosulás.

„Tesztértékelése” meglehetősen zűrzavarosra sikeredett, azt viszont egyértelművé tette, hogy eredeti elképzelése – a független személyiségek választási listája – mára alaposan megváltozott. Talán a legfrissebb közvélemény-kutatások (Polis) zökkentették ki magabiztosságából, merthogy ezek alapján a megkérdezettek őt tartják az idei esztendő legrosszabbul teljesítő politikusának. Matovič persze szokásához híven másokban keresi a hibát, így elutasította a feltételezést, hogy rendszeridegen lenne a független személyiségek csoportja, s úgy véli, csak a sajtó és a többi politikus, aki mozgalma választóit szeretné elhódítani, kelti azt a látszatot, hogy fegyelmezetlen, legfeljebb ellenzékbe való tömörülést vezet.

Matovič szerint frakciójában akadtak olyan képviselők, akikről kiderült, hogy nem valók a közösségébe, mert felelőtlenek a többiekkel szemben. Štefan Kuffát és Mária Ritomskát sorolta azok közé, akik csalódást okoztak neki, de azt is hozzátette: 2012-ben nagyon rövid idő alatt kellett tető alá hozniuk a választási listájukat, így nem volt idejük alaposabban átvilágítani az összes jelöltet. Rajtuk kívül elhagyta a mozgalmat Mikuláš Huba is, aki Matovič szerint jó választás volt, mert kiváló szakember, csak éppen az a baj vele, hogy nem bírta elviselni azokat a társait, akiknek más volt a véleményük. A jövő évi választások jelöltlistáján ezért nem szerepel. (Hogy független személyiségek esetében ki a megmondhatója, kinek a véleménye lehet perdöntő, arra nem tért ki.) Matovič szerint a többi „standard” pártban is voltak pártelhagyók, tehát az ő frakciójának a lemorzsolódása semmivel nem rosszabb a KDH-ánál vagy a Most-Hídénál.

Miroslav Kadúc sem lesz az indulók között, Matovič szerint azért, mert nem akart a lista végén szerepelni. Amúgy Kadúcot kiváló jogi szakembernek tartja, aki rengeteget dolgozott, de úgymond „nem tudta eladni magát a közvéleménynek és a médiában”, ezért a jelöltlista utolsó helyeiről aligha karikázták volna fel a szavazók, hiszen nem is ismerték. Az utolsó helyek Matovič szerint azért fontosak, hogy „rendszeres legyen az utánpótlás a parlamentben becsületes és tisztességes emberekből”.

Kadúc is az volt; az meg, hogy Matovičon kívül az OĽaNO képviselői közül senki nem tudott igazi médiasztárrá válni, csak Matovičnak köszönhető. Vele csak Alojz Hlina tudta-tudja tartani a lépést, igaz, csak azért, mert gyorsan kilépett Matovič árnyékából és frakciójából, hisz felismerte: két kakas egy szemétdombon egyenrangúan nem kukorékolhat. Megcsinálta a magyar csoportosulását ő is, és a maga botrányaival is „címlapon” tartja magát. Most majd a KDH listáján próbál szerencsét, de azt nehéz lenne előre megmondani, szerencsét hoz-e a kereszténydemokratáknak is az ilyen „szavazatmágnes”.

Mindenesetre: Igor Matovič már a kommentelők körében is kivívta a politika bohócának járó címet. Elsősorban így, s nem mint a „becsület és tisztesség” megtestesítőjére néznek rá. Vele szórakoztatóbb ugyan a nagypolitika, de ennél több pozitívumot nehéz lenne elmondani róla.
Magáért beszél, hogy hozzáértő és komoly szakember-politikusokat (Mikuláš Huba) intéz el egy felszínes véleménnyel és legyintéssel, miközben ugyanennyire felszínesen becsületről és tisztességről beszél, s még csak véletlenül sem ad(ott) módot frakciója szakértőjének, hogy a csoportosulás nevében prezentálhasson szakvéleményt a média képviselői előtt.

Lehet ez komoly figyelmeztetés Daniel Lipšic és pártja Matovič listáján szereplő jelöltjei számára is.

-ngyr-, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”57889,57545,57327,55982,55964,55912,55485,54947″}