Január 28-ára, Érsekújvárra hirdetett tiltakozó nagygyűlést a Szlovák Tanárok Kezdeményezése (ISU), az akciót támogatja a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége is. Jókai Tibor, a szervezet elnöke erről levélben értesítette a térség magyar iskolaigazgatóit, pedagógusait.

Mint azt korábban megírtuk, több száz oktatási intézmény csatlakozott január 25-én ahhoz a korlátlan idejűre tervezett pedagógussztrájkhoz, amelyet a Szlovák Tanárok Kezdeményezése (ISU) elnevezésű szervezet hirdetett meg.

A sztrájkot felvidéki magyar pedagógusok is támogatták: az SZMPSZ levélben fejezte ki egyetértését. Ebben a pedagógusszervezet – az ISU által megfogalmazott követeléseket kiegészítve – megfogalmazta a nemzetiségi iskoláinkra, az anyanyelvi óraszámokra és az oktatásügy finanszírozására vonatkozó elképzeléseit is.

A sztrájk kezdetével egyidőben a pedagógusok tiltakozó megmozdulást tartottak Pozsonyban. Miközben az oktatásügyi minisztérium adatai szerint szerdára (január 27.) a sztrájk alábbhagyott (a szaktárca szerint ezen a napon már csak 137 iskola volt zárva a kezdeti háromszázzal szemben), január 28-ára az ISU újabb tiltakozó nagygyűlésre várja a tanárokat – ezúttal Érsekújvárra. A város Fő terén, délelőtt 11.00-kor kezdődő demonstráción az ISU képviselőin kívül helyi pedagógusok is felszólalnak.

Az SZMPSZ arra kéri a magyar pedagógusokat, amennyiben egyetértenek a tiltakozók követeléseivel, csatlakozzanak a sztrájkhoz és vegyenek részt az érsekújvári megmozduláson. „Lehetőségeikhez mérten hozzanak magukkal transzparenseket és sípokat” – áll a szervezet levelében.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”59002,58997,58974,58811,58774,58711″}