Télvíz idején a sportolási lehetőségek meglehetősen beszűkülnek, hisz vagy tornatermekbe korlátozódnak, vagy kint a télisportoknak lehet hódolni. A Via Nova profiljában mindig is hangsúlyos szerepet töltött be a sport, hisz mind közül ennek van az egyik legerősebb közösségformáló ereje, amit a fiatalok fő feladatuknak tekintenek.
A sok egyéb mellett a pingpong sem idegen a felvidéki fiatalok számára, így az újév kezdetén rögtön két helyszínen is ilyen verseny valósult meg.

Január első szombatján előbb Zselízen hódoltak az asztaliteniszezésnek, majd a rákövetkező szombaton Érsekkétyen pattogott a labda. Utóbbit sajnos beárnyékolta a falu vezetésének hozzáállása, mivel a falu polgármestere, a Most-Híd által támogatott Molnár Péter ahelyett, hogy támogatná a fiatalságot és a gazdag programok megvalósulását a faluban, inkább akadályt próbált gördíteni a rendezvény elé. Óránkénti bérleti díj ellenében bocsátotta csak rendelkezésére a fiataloknak a kultúrházat, vagy felajánlotta, hogy az összeget elengedi, ha úgy valósul meg a rendezvény, mintha ő szervezte volna. A fiatalok ezt elfogadhatatlannak ítélték meg és inkább a kifizetés mellett döntöttek, ami könnyűszerrel össze is jött, miután a felháborodott lakosok gyűjtést szerveztek a helyszínen.

A polgármesternek nem ez az első fura lépése, korábban az kavart nagy port, hogy megpróbálta ellehetetleníteni a falu kisiskolájának működését, ami miatt petíciót is kezdeményeztek leváltására. Az egyházi intézménytől több ezer eurós bérleti díjat követelt, ami mondani sem kell, hogy meg tud terhelni egy ilyen létesítményt. Szomorú, hogy míg mások minden erőfeszítéssel azon dolgoznak, hogy megmentsék a helyi iskolákat, mint a magyarság védőbástyáit, addig egyesek janicsárként szembedolgoznak.

“A rossz útviszonyok ellenére a helyi fiatalokon kívül a tornára a környező településekről is szép számban érkeztek érdeklődők, amit óriási pozitívumként értékelünk. Mindazonáltal nagyon nagy köszönettel tartozunk a támogatóinknak, akik nélkül a rendezvény csak nagy nehézségek által valósulhatott volna meg. Ugyanis mint a helyi fiatalokat tömörítő és foglalkoztató civil ifjúsági szervezet, remélni mertük, hogy a kultúrházat megkapjuk ingyen, vagy csak szimbolikus összeget kell érte fizetünk. Sajnos tévedtünk… Sajnálatos, hogy egyesek a közösségépítésbe, a sportba és a fiatalokkal való foglalkozásba is képesek a politikát belekeverni, és inkorrekt módon hátráltatni a jó kezdeményezéseket. Ez a “kis” akadály viszont egyáltalán nem vette el kedvünket, sőt a jövőben mégnagyobb intenzitással vetjük bele magunkat falunkért, közösségünkért való munkába” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Farkas Attila a verseny főszervezője.

További pozitívum, hogy mindkét helyszínen alig az eredményhirdetés után máris a következő hasonló esemény után érdeklődtek a résztvevők, ami ugyancsak bizonyítja, hogy óriási igény mutatkozik az ehhez hasonló rendezvények iránt.

Csonka Ákos, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”58472,58438,58325,58233,58128,58029,57973,57526,57309,57489,57284″}
Zselízi fotómontázs156209 10204443024670617 5719644619602179341 n