A Bartók Rádió délutáni népzenei válogatásaiban – február második hetében – a határon túli felvételek dominálnak. A felvidéki Varjos Zenekar első önálló lemezét február 10-én hallhatják az érdeklődők, az erdélyi táncházmozgalom előtt két hétvégi adás is tiszteleg.

A Bartók Rádió minden délután népzenei válogatással jelentkezik, február második hetében a válogatások java külhonból érkezik.

A hétfői Népzene – fiatalok hangja Szlama László közreműködésével készült moldvai témájú felvételeket teszi közkinccsé. A tehetséges fiatalember amatőr citerás édesapjától hallott először népzenét, és tizenegy éves kora óta muzsikál. Elhivatott és virtuóz népszerűsítője a koboznak, ennek a feledésbe merült középkori hangszernek, de citerázni, klarinétozni, furulyázni, sőt énekelni is tanult. A sokoldalú zenész egy hamisítatlan szatmári zenekar klarinétosaként zárja a félórát (Február 8., 14.30).

A felvidéki Varjos zenekart a párkányi Madocsai testvérek, Szilárd és Imre alapították. Hozzájuk csatlakozott több szlovákiai és magyarországi fiatal népzenész. Repertoárjukban természetesen a felvidéki magyar népzene a meghatározó, de örömmel játsszák más vidékek, így Erdély kistájainak népzenéjét is. A szerdai műsor a 2013-ban megjelent első önálló – a zenekar barátai közreműködésével készült – lemezükből ad ízelítőt (Népzene-itthonról 14.30).

Pénteken a szerkesztők a Mezőségre látogatnak. A hagyományőrző Szék a hangszeres népzene szempontjából a legalaposabban feldolgozott település. Lajtha 1941-ben készített felvételeitől kezdve – a Kárpát-medencében egyedülálló módon – napjainkig összesen tíz különböző széki banda játékát őrzik a gyűjtések. A kitüntetett érdeklődést az is táplálta, hogy a magyar táncházmozgalom a táncház mintáját éppen innen, az 1970-es évek elején még hagyományait javában ápoló Székről vette át. Az adás a legjelentősebb széki prímásokat mutatja be (Népzene-itthonról 14.30).

A pénteken elkezdett téma vasárnap folytatódik. Erdélyben a magyarországi kezdetekhez képest mintegy öt év eltolódással indult be a táncházmozgalom. A városi fiatalság – részben a magyarországi példa nyomán, részben lelkes helyi néptáncosok segítségével követte a példát. A nagyobb erdélyi városok saját táncházi zenekarral büszkélkedhettek: Kolozsváron a Bodzafa, Csíkszeredán a Barozda, Székelyudvarhelyen a Venyige, Marosvásárhelyen a Regősök zenekar állt a kezdeményezés élére. Az adás ezeknek a bandáknak a felvételeiből válogat (Népzene-itthonról 14.30).

Az adás az alábbi oldalon érhető el ITT>>>

Csermák Zoltán, Felvidék.ma
Fotó. atempo.sk