Jókai Tibor, a SZMPSZ elnöke már a II. Felvidéki Tehetségnapot készíti elő, melyet idén Tornalján rendeznek május közepén.

A magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő meghívásos pályázatot hirdetett a határon túli Tehetségsegítő Tanácsok támogatására. A Nemzeti Tehetség Program keretében megvalósuló pályázat fő célja a tehetségsegítés fejlesztése. A Felvidékről a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) kapott meghívást, és pályázott sikeresen.

A legtehetségesebb diákokra összpontosítanak

A kiírás a határon túli régiókban megvalósuló tehetségnapokra, valamint a tehetséges tanulók tanórán kívüli minimum 30 órás továbbképzésére szól. A kassai, füleki, galántai és komáromi régiók tehetségpontjaira is számítanak, hogy a megfelelő képzésekre elküldjék a tanulóikat. Mint Jókai Tibortól, az SZMPSZ elnökétől megtudtuk, ez kimondottan a legtehetségesebb tanulókra vonatkozik, hogy kis csoportokban, magasan képzett mentorok segítségével iskolán kívüli foglalkozásként plusz tudást adjanak a gyerekeknek.

„Szövetségünk elnöksége úgy döntött, hogy különböző szakterületekre adunk be pályázatot, hiszen az egyes régiókban más-más témakörökben már jól működnek a tehetségpontjaink. A kassai és a füleki régióban az informatikai és természettudományok terén szerveznek képzést. A galántai régióban, a Mátyusföldön nagy hagyománya van a helyi értékek kutatásának, itt erre épül a Kincskeresők program. A komáromi régióban a pódiumművészettel foglalkoznak, ott már tizenharmadik éve működik a versmondó tábor, s idén kilencedik alkalommal szervezik meg a Kaszás Attila szavalóversenyt. A gömöri régióban a leghátrányosabb helyzetű, sajátos nevelési igényű tehetséges gyerekeknek a tehetséggondozása folyik már egy évtizede, amelynek kicsúcsosodása minden évben a pedagógiai projektnap” – tájékoztatta a Felvidék.Mát Jókai Tibor, aki éppen szervezőúton járt Rimaszombatban és Tornalján április 20-án. Elárulta, idén a második tehetségnapot összekötik a gömöri projektnappal (Ennek részleteiről egy későbbi cikkünkben számolunk be – szerk. megj.).

A tornaljai Kazinczy Ferenc Alapiskolában megvalósuló projektnapra a Felvidék különböző tehetségpontjaiból a legtehetségesebb tanulókat várják. „Azt szeretnénk, ha mindenki látná, s közvetlenül is meggyőződne arról, hogy ha a sajátos nevelési igényű gyerekeket kellőképpen fejlesztik, akkor képesek  megmutatni a tehetségüket” – fejtette ki Jókai.