Roman Brecely szerint fontos szociális és társadalmi szerepe van az ingyen utazásnak (Fotó: TASR)

Roman Brecely, közlekedési miniszter becslése szerint az ingyen vonatozás évi 13 -15 millió eurójába kerül az adófizetőknek. A tárca mérlegeli, hogy fenntartható-e ez a kedvezményrendszer.

A közlekedési tárca munkatársai jelenleg értékelik a diákok és nyugdíjasok számára biztosított ingyenes vasúti közlekedést, az elemzés várhatóan fél éven belül elkészül. “Becslésem szerint 13 és 15 millió euró közötti összegről van szó” – nyilatkozta Brecely.

A miniszter szerint, pénzügyi szempontból ki kell értékelni, hogy továbbra is finanszírozható-e a kedvezményrendszer. “Viszont a rendszer bevált, a diákok és a nyugdíjasok is élnek a felkínált lehetőséggel” – állapította meg Brecely. A miniszter szerint fontos szociális és társadalmi szerepe van az ingyen utazásnak. “Most az a kérdés, hogy mindezek mellett megéri-e nekünk ennyi pénzért fenntartani a kedvezményt. Én inkább afelé hajlok, hogy igen” – értékelte a helyzetet a tárcavezető.

Brecely hozzáfűzte, hogy szeretnének létrehozni egy közlekedési hatóságot, mellyel már a korábbi vezetés is foglalkozott. Az új hatóság feladata lenne, hogy összeegyeztesse az autóbusz- és vonatjáratokat. A minisztérium még egyeztetni fog a koalíciós partnerekkel, egyetértés esetén elkezdik a rendszer megvalósítását.

Újraindítanák az IC-t a Pozsony-Kassa vonalon

Az InterCity járatok (IC) újraindítása kapcsán a Pozsony-Kassa vonalon Brecely elmondta, hogy meg kell vizsgálni a gazdaságosságukat, előzetes felmérést végezve az érdeklődők körében. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a leendő IC-k magasabb standardot képviseljenek, és kevesebb vasútállomáson álljanak meg, lerövidítve ezzel a menetidőt. “Lehet, hogy nem kell majd minden nap járniuk, szóba jöhetnek a legfrekventáltabb pénteki és vasárnapi járatok” – magyarázta a miniszter.

Az állami vasúttársaság januárban állította le az InterCity vonatokat Pozsony és Kassa között. Erről Brecely elődje, Ján Počiatek döntött az újratermelődő veszteségek miatt.

(Felvidék.ma/aktuality.sk)