Ez az autó 2007-ben jelent meg a VW kínálatában, tehát akkor, amikor már tudni lehetett: az SUV-őrülettel komolyan kell számolni. Kezdettől fogva vitték is, mint a cukrot – mostanáig nagyjából 2,7 milliót adtak el belőle –, és olyan prémium-kategóriatársak életét is sikerült megkeserítenie, mint az Audi Q3, vagy a BMW X1. Mostanra pedig itt az új generáció, amely ott változott, ahol az egy ilyen sikermodellnél is szükséges volt. Az autót a középső dízelmotorral, összkerékhajtással, hétgangos automata váltóval és csúcsszereltségben kaptuk meg tesztelésre.

Alaktan

Nos, sikermodell ide vagy amoda, a Tiguan első generációja bizony a legjellegtelenebb, legfantáziátlanabb külsejű szabadidősök közé tartozott; a koreai vagy japán kategóriatársak mellé állítva simán átsiklott rajta a szem. Ma viszont, egy közismerten stupid tévéreklámmal együtt mondhatjuk: ennek most vége. Szó nincs ugyan holmi dizájnforradalomról, megmaradt a bakancs-alapforma – de a 6 centivel nagyobb hosszúság és a 3 cm-rel lefaragott magasság sportosabbá, a kemény élek pedig sokkal pengésebbé, markánsabbá, izgalmasabbá tették az autót. A hátsó lámpákat is élesebb metszésűek váltották fel, a ködfényszórókat dettó, sőt azok egy szinttel lejjebb is költöztek. Végezetül pedig annyit, hogy tesztautónk opciós 19-es felniken és 235/50-es gumikon állt (606 €); alapon ezen a szinten 235/55 R18-as kerekek járnak hozzá.

Belvilág

A megnövekedett hosszméretnek köszönhetően nagyobb az élettér és a koffer is tágasabb, mint az elődé volt. Két alapmérete oda vezethető vissza, hogy a hátsó üléssor 18 cm-es távon előre-hátra huzigálható.   Magukat az üléseket igen kellemes tapintású velúrkárpit borítja, és kényelmükre sem lehet panasz; legfeljebb azon boronghatunk kicsit, hogy e szinten legalább a vezetőé lehetne elektromosan állítható… A hátul utazóknak viszont a kapitális lábtéren kívül még 1-1 repülőasztalka is jutott, mint az egyterűekben, lásd a 21. ábrát.

A leglátványosabb megoldásokat azonban a vezető közvetlen környezetében kell keresnünk, beleértve a látómezejét is. A volánon túl ugyanis a konszern legújabb modelljeiben bevezetett, teljesen digitális, 12,3 hüvelyk átlóhosszúságú műszerfal terül el, lásd a 6. ábrát. Korszerű, esztétikus, áttekinthető – mit akarhatunk még?  A szórakoztató és információs rendszer 8 colos központi kijelzője pedig a szokványos tájékoztatáson és funkciókon (pl. telefoncsatlakoztatás) túl kiértékeli a vezetési stílusunk gazdaságosságát, megmutatja a felhasznált teljesítményt, a ránk ható gyorsulást (!), sőt terepezéskor is szolgál néhány hasznos információval (9–11. ábra).  Egyéb funkciói közül a navigáció és a körpanorámával társított tolatókamera már feláras volt. A hi-tech szereltség része volt még a kesztyűtartóba beépített CD-lejátszó és kártyaleolvasó, a komfortjavító kellékek közül pedig a háromzónás légkondi érdemel külön említést.

Országúton, terepen

Mint már említettük, a tesztautó erőforrása a kétliteres TDI középső verziója volt; a másik kettő 115, illetve 190 lóerőt teljesít, de hamarosan jön a 240 lovas csúcskivitel is. Ám őszintén szólva, ennél a 150 lónál fölösleges is többet kérni; ez nem olyan autó, ahol a gyorsulás és a végsebesség a döntő kritérium. A villámgyors hétfokozatú, dupla kuplungos automata váltó rendkívül komfortossá teszi a vezetést, sőt a volán mögötti füleivel némi kézi vezérlési élményt is ad, ha netán épp arra áhítozunk. Aszfalton kívül pedig a Tiguan egyértelműen a komolyabb gépek közé tartozik a kategóriájában. 4MOTION (tehát összkerekes) kivitelben ugyanis potom 148 euróért rendelhető hozzá egy ún. offroad-csomag, 18-ról 25 fokra növelt elülső ráhajtási szöggel és „bedobozolt” motorral/sebességszekrénnyel. De főleg van (méghozzá alapáron) egy négypozíciós tereprezsim-váltója is; ez a fronthajtású utcai üzemmódon kívül hóra és normál terepre kalibrálja az összkerékhajtást, plusz a menetstabilizáló rendszereket, de személyre is szabhatjuk vele a beállításokat. Ja, és hogy el ne felejtsük: az autó hasmagassága meghaladja a 20 centimétert… Az egyéb mutatók közül pedig elsősorban a vontatható utánfutó maximális tömegére érdemes felfigyelni: a 2 és fél tonna végképp nem szokványos ebben a méretosztályban. A fogyasztás pedig? Hát istenem, a szokásos nóta: a mesevilágba tartozó gyári érték, és az azt 2-3 literrel überelő realitás. Fogadjuk el, hogy ennyi még belefér, főleg ha itt-ott egy kis terepet is kóstoltatunk az autóval…

ADATLAP

Hengerűrtartalom: 1968 cm3
Teljesítmény: 110 kW (150 LE)@3500–4000
Nyomaték:   340 Nm@1750–3000
Sebességváltó: hétfokozatú DSG
Legnagyobb sebesség: 200 km/óra
Gyorsulás 0–100 km/óra: 9,3 s
Gyári átlagfogyasztás: 5,7 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,2 l/100 km
CO2-kibocsátás: 148 g/km
H/Sz/M: 4486/1839/1673 mm
Hasmagasság: 201 mm
Orrszög/farszög/rámpaszög: 23,8/16,4/15,5°*
Gázlóképesség: mm
Utánfutó: max. kg
Csomagtér:  540/615–1655 l
Üzemanyagtartály: 60 l
A modellcsalád induló ára: 22 140 €
A tesztelt típus induló ára: 36 730 €

Vas Gyula (A szerző felvételei)

 
Failed to get data. Error:
Quota exceeded for quota metric 'All requests' and limit 'All requests per day' of service 'photoslibrary.googleapis.com' for consumer 'project_number:115456642342'.