Egyetemisták mutatták be az életüket a végzős gimnazistáknak november 7-11. között a Felsőoktatási Tájékoztató Körúton (FTK), a szlovákiai magyar egyetemistákat tömörítő Diákhálózat programjában.

A Körút szervezőjét Tari Dávid Tast, a Diákhálózat elnökségi tagját arról kérdeztük, miként sikerült a végzős diákok tájékoztatása, mi érdekelte a gimnazistákatés szakközépiskolásokat a legjobban, milyen tapasztalatokkal tértek vissza, és milyen szakmai munkát terveznek még novemberben.

Hány intézménybe látogattatok el? Hogyan fogadtak benneteket?

Egész pontosan 32 iskolába látogattunk el idén. Többségében már a kapcsolatfelvételkor régi ismerősként üdvözöltek bennünket. Azt tapasztaltuk, hogy az iskolák igazgatósága nagy örömmel segített a végzős diákokkal való beszélgetés megszervezésében. Hozzátenném, sok tanár vagy akár igazgató anno tagja volt a diákhálózatnak, ők talán még nagyobb lelkesedéssel fogadtak.

Melyek voltak a leggyakoribb kérdések, amelyek a diákoktól elhangzottak?

A leggyakoribb kérdések a magyarországi oktatási rendszerrel kapcsolatosak voltak, mivel az eléggé nehezen átlátható és sok adminisztrációt igényel. Kérdéseket kaptunk a jelentkezés menetére, a pontszerzés módjaira és az emelt szintű érettségi megszerzésének lehetőségét illetően. A csehországi tanulmányokat fontolgatók is érdeklődőek voltak, ők főleg a nyelvi nehézségeket, és a tanárok hozzáállását a külföldi diákokhoz firtatták.
A kérdésekre összességében már rutinfeladat volt válaszolni, hiszen mindig jön velünk egy-egy személy, aki jártas a magyarországi és csehországi szférában.

Mi a legkiemelkedőbb eredménye a körútnak?

Véleményem szerint azért tud hatásos lenni a körút, mert fiatalok vagyunk, így kötetlenül beszélhetünk a végzősökkel. Kis ízelítőt adhatunk nekik a magyar egyetemisták életéből. Bemutatjuk az egyes diákklubok tevékenységét, a Gímesi Művelődési Tábort és a Gólyatábor páratlan hangulatát vagy akár a Gombaszögi Nyári Tábort.
Idén már arra is volt példa, hogy előre szóltak a diákok, még a körút előtt, hogy mire lennének kíváncsiak. Nagy öröm számunkra, hogy az előző évi „Hova Tovább?” füzetet felhasználva vették fel velünk a kapcsolatot.

Miben segít a fiataloknak a “Hova Tovább?” című kiadvány?

A „Hova Tovább?” a tapasztalati összegzőnk a végzős diákok számára. Megtalálható benne minden, amit az egyes egyetemi városokról tudni kell, kezdve a tanulható szakokkal, kollégiumokkal, havi költségekkel, a sör átlagos árával és persze a városban működő diákklub ismertetőjével és elérhetőségével. Az Erasmus lehetőségei és a magyarországi részképzésről szóló tudnivaló is helyet kap benne.

Mi lesz a témája,  és kiket vártok november 24-25-én a Felvidéki Tudományos Diákköri Konferenciára?

A Felvidéki Tudományos Diákköri Konferenciára érkező pályamunkák témakörei az egyetemi tanulmányok különböző területei, például társadalomtudomány, irodalomtudomány, közgazdaságtan, természettudományok. Szlovákiai és csehországi egyetemeket látogató felvidéki hallgatókat várunk erre az alkalomra, akik szakavatott zsűri előtt mérettethetik meg a munkájukat a csütörtöki napon.  Ezen kívül megfigyelőként érkező fiatalokat is szívesen látunk, mert így betekintést nyernek a szlovákiai magyar egyetemisták tudományos életébe.  Az FTDK kínálja a legjobb lehetőséget nálunk a tudományos elmélyülésre, a további szakmai fejlődésre. Minden hallgatót csak bátorítani tudok a rendezvény meglátogatására!