Rohan az idő. Százhuszonöt éves az autó. Ám csak 1960-70 táján kezdődött szlovákiai térhódítása. Bizony el kellett telnie jó néhány évnek, míg napjaink elválaszthatatlan részévé vált. Szlovákiában ez sem ment olyan gyorsan, mint másutt.
A születésnap apropóján talán megengedhető némi nosztalgiázás. Főleg a fiatalabb generációk részére lehet már-már meseszerű, ahogy a korábban születettek megismerkedtek a modern technológiákkal.
Kezdjük ott, hogy 1970-ben már voltak, legalábbis a legtöbb munkahelyen, gépjárművek. Persze, messze nem olyanok, mint most. Jóval egyszerűbbek, jóval lassúbbak és jó sok benzint fogyasztottak. Újat csak kevesen vettek, mert akkor még olyan drága volt. Valóságos luxuscikknek számított.
A legtöbben ezért használt, kiszuperált gépjárműveken végeztük a munkánkat, hordtuk a terheket. Gyakori vendég volt nálunk a szerelő, s legnagyobb félelmünk az volt, hogy elviszi magával autónkat, s akkor akár napokra is munkaeszköz nélkül maradunk. Vagy kollégánk gépkocsiját leszünk kénytelenek használni, aminek nem biztos, hogy örül. A legtöbben megtanultuk egyedül megbütykölni, ha elromlott – manapság ez már lehetetlen (a beültetett számítógépek miatt).
Egyébként ezekben az években még a legtöbben tömegközlekedési eszközökkel jártunk munkába. Csak miután minden felnőtt kapott autót a családban, akkor szűnt meg ez. Azt most részletesebben nem is ecsetelném, milyen kínkeservesen tanultuk meg – úgy ahogy – kezelni az autót (főleg a nők). Jogosítványt szerezni meg pláne!
Azt pontosan nem tudom, mikor érkezett meg hozzánk a jogosítványkötelezettség, de úgy rémlik, mintha eleinte csak néhányan fértek volna hozzá. S hogy miként működött? Sok gond volt vele, rengetegszer el akarták venni a rendőrök. Arról nem is beszélve, hogy milyen nehezen lehetett hozzájutni. Szerencsére mire eljött az autópályák kora, addigra, legalábbis a nagyvárosokban abszolút megbízható segítőtárssá vált az autó.
Ám vidéken, netán egy kis faluban maradt a mérgelődés. Az úthibák, a gyenge útjelek, az egyre gyakoribb dugulások végett a bekötő utakon sokszor órákig tartott bejutni a fővárosba. Mert akkorra már eljutottunk arra a szintre, hogy így dolgoztunk. A digitális kameráknak köszönhetően pedig a nők is megtanultak biztosabban tolatni, parkolni.
Életem első autóját, a 70-es évek közepén, 27 ezer csehszlovák koronáért vásároltam. Ez olyan sok volt – mai pénzben számolva 900 euró –, hogy csak részletekben tudtam kifizetni. Amikor pár év múlva felmondta a szolgálatot, már 350 euróért vettem másikat. Ezzel csak azt akarom szemléltetni, hogyan váltak elérhetővé az emberek számára a modern kütyük. Méghozzá pár év alatt!
De amit a legjobban szerettünk a személyautóban, az az volt, hogy ha valamit gyorsan el akartunk intézni, csak beültünk az autóba, és máris százféle megoldást találtunk. Nagyban megkönnyítette a munkánkat, ha GPS-t is kaptunk. Csak bepötyögtük az úti célt, s rengeteg plusz információhoz jutottunk. Ez így van a mai napig is. Minden, ami fontos, fent van a műholdon. Ami pedig nincs, hát az nem is létezik!
A schengeni határok megszűnése, az EU volt az újabb nagy durranás, hiszen a világ elérhetőbb lett, mint arról valaha is álmodni mertünk volna. Ez még inkább odakötött bennünket az autóhoz, amit egy ideje már tévéként, de zenehallgatásra is használunk. És egyéb extra funkciókkal is el van látva!
Míg a kilencvenes években a legtöbben csak a munkahelyünkre jártunk autóval, ma már nemigen akad háztartás, ahol legalább egy autó ne lenne, amit nemcsak munkára, de szórakozásra is használhatunk.
Nyolcad százada életünk része a GPS. Így visszatekintve, nem kis dolog, hiszen kinyílt előttünk a világ. Aki autótérképeket böngészett, az tudja igazán, milyen kiváltságos helyzetben vannak a mostani fiatalok.
Jó dolog, hogy az autóvezetés az életünk része, de arra és úgy használjuk, amire való. Utazásra, munkavégzésre tökéletes, ám az emberi kapcsolatok ápolására, különösen hosszú távon, nagyon veszélyes. Ahhoz még manapság is az kell, hogy jogosítványt szerezzünk.
Emlékszem, a kezdetekkor még mindenki jogosítvány nélkül használta az autót. Aki anyagilag megengedhette magának, az mind vezethetett autót. Nagyon sok karambol volt akkor – jól kerestek az autószervizek és a pszichiáterek.
Miután kötelezővé tették a jogosítványt, utána már csak azok vezethettek autót, akik nemcsak vezetni tudtak, hanem akik az etikai szabályokat is jól elsajátították. Bár utána is történtek néha balesetek, de sokkal ritkábban. Kár, hogy az internethasználatnak nincsenek szabályai, pedig ahhoz sem ártana néha a jogosítvány!
Megjegyzés: Az írás B. Vida Júlia Boldog szülinapot, internet című cikkének parafrázisaként született meg.
