Rohan az idő. Huszonöt éves az internet. 1992-ben kezdődött szlovákiai térhódítása. De azért el kellett telnie jó néhány évnek, míg napjaink elválaszthatatlan részévé nem vált. Szlovákiában ez sem ment olyan gyorsan, mint másutt.
A születésnap apropóján talán megengedhető némi nosztalgiázás. Főleg a fiatalabb generációk részére lehet már-már meseszerű, ahogy a korábban születettek megismerkedtek a modern technológiákkal.
Kezdjük ott, hogy 1992-ben már voltak, legalábbis a legtöbb munkahelyen, számítógépek. Persze, messze nem olyanok, mint most. Jó nagyok, jó nehezek és jó lassúk. Újat csak kevesen vettek, mert akkor még olyan drága volt. Valóságos luxuscikknek számított.
A legtöbben ezért használt, kiszuperált számítógépeken végeztük a munkánkat, írtuk a cikkeket. Gyakori vendég volt nálunk a szerelő, s legnagyobb félelmünk az volt, hogy elviszi magával gépünket, s akkor akár napokra is munkaeszköz nélkül maradunk. Vagy kollégánk gépét leszünk kénytelenek használni, aminek nem biztos, hogy örül.
Egyébként ezekben az években a szerkesztőségekben még beírók is dolgoztak. Nekik lehetett bediktálni a felvett anyagot, a kézzel megírt szövegeket. Csak miután mindenki kapott asztali számítógépet, akkor szűnt meg ez a munkakör. Azt most részletesebben nem is ecsetelném, milyen kínkeservesen tanultuk meg – úgy ahogy – kezelni a gépeket.
A lényeg, hogy a kész cikkeket merevlemezekre, floppykra (hajlékony lemezekre) játszottuk fel, úgy vittük át a műszaki szerkesztőnek –a hagyományos fényképekkel és a kézzel megrajzolt tükörrel együtt. Így született meg az újságoldal, amit kinyomtatva a nyelvi szerkesztő kijavított.
Azt pontosan nem tudom, mikor érkezett meg hozzánk az internet, de úgy rémlik, mintha eleinte csak néhányan fértek volna hozzá. S hogy miként működött? Sok gond volt vele, rengetegszer kiesett. Szerencsére mire eljött a laptopok kora, addigra, legalábbis a nagyvárosokban abszolút megbízható segítőtárssá vált.
Ám vidéken, netán egy kis faluban maradt a mérgelődés. A kapcsolódási hibák, a gyenge jelek miatt sokszor fél napokig sem lehetett egy árva cikket sem továbbítani a műszaki szerkesztőnek. Mert akkorra már eljutottunk arra a szintre, hogy így kommunikáltunk. E-mailen, pontosabban gmail-en keresztül. A digitális fényképezőgépek és az egyre jobb mobiltelefonok pedig lehetővé tették, hogy mi magunk készítsük a fotókat, amelyeket szintén az interneten keresztül továbbítottunk.
Életem első laptopját, a kétezres évek közepén, 27 ezer szlovák koronáért vásároltam. Ez olyan sok volt – mai pénzben számolva 900 euró –, hogy csak részletekben tudtam kifizetni. Amikor pár év múlva felmondta a szolgálatot, már 350 euróért vettem újat. Ezzel csak azt akarom szemléltetni, hogyan váltak elérhetővé az emberek számára a modern kütyük. Méghozzá pár év alatt!
De amit a legjobban szerettünk a netben, az az volt, hogy ha valamit nem tudunk, csak bepötyögtük a keresőbe, és máris százféle megoldást találtunk. Nagyban megkönnyítette ez a munkánkat, ha rácuppantunk valamilyen témára, hiszen rengeteg plusz információhoz jutottunk. Ez így van a mai napig is. Minden, ami fontos, fent van a neten. Ami pedig nincs, hát az nem is létezik!
Később beindult a „honlaposítás”. Weboldalak százai, ezrei, tízezrei jöttek létre. A sajtó is felismerte a netben rejlő lehetőségeket. S hamarosan az addig csak papíron megjelenő újságok internetes változatait is „lapozgathattuk”. Sőt, létrejöttek a különböző hírportálok, köztük a Felvidék.ma is, melynek születési éve 2005. Portálunk immár tizenkettedik éve rendületlenül arra törekszik, hogy közös magyar ügyeinkről hírt adjon.
A csetelés és közösségi hálók megjelenése volt az újabb nagy durranás, hiszen a világ elérhetőbb lett, mint arról valaha is álmodni mertünk volna. Ez még inkább odakötött bennünket a számítógép elé, amit egy ideje már tévéként, de zenehallgatásra is használunk. Bár mindezt már mobiltelefonnal is megtehetjük.
Míg a kilencvenes években a legtöbben csak a munkahelyükön használtak számítógépet, ma már nemigen akad háztartás, ahol legalább egy laptop ne lenne, amit nemcsak munkára, de szórakozásra is használhatunk.
Negyed százada életünk része a világháló. Így visszatekintve, nem kis dolog, hiszen kinyílt előttünk a világ. Aki még írógépen vagy kezdetleges asztali számítógépeken is dolgozott, az tudja igazán, milyen kiváltságos helyzetben vannak a mostani fiatalok.
Jó dolog, hogy az internet az életünk része, de arra használjuk, amire való. Információszerzésre, munkavégzésre tökéletes, ám az emberi kapcsolatok ápolására, különösen hosszú távon, nem igazán való. Ahhoz még manapság is az kell, hogy találkozzunk, beszélgessünk, megöleljük egymást.
