(Fotó: SITA)

A szlovák közszolgálati rádió és televízió példája a cseh televízió kell, hogy legyen, jelentette ki Robert Kaliňák belügyminiszter. A miniszter támogatja Robert Fico bíráló kijelentéseit is, mint mondta, „teljes egészében a kormányfő kijelentéseihez tartja magát”.

Kaliňák úgy véli, hogy a közszolgálati tévében vannak tapasztalt szerkesztők, akik jól végzik a dolgukat, de vannak olyanok is, akik nem tanulnak a hibáikból. És szerinte olyan dolgok is előfordulnak, amelyek nem a közszolgálati média adásidejébe valók. „Ez azt jelenti, hogy valamilyen változásnak biztosan történnie kell” – fűzte hozzá a miniszter.

Kaliňáknak hiányoznak a régiós hírek

Bár belügyminiszterként nem akar a vezérigazgató-választással kapcsolatban véleményt mondani, örül a párton belüli vitának erről a kérdésről, s meggyőződése, hogy a média nem fog erről őszintén tájékoztatni. Kaliňák szerint a Cseh Televízió lehetne a példa a Szlovák Televízió számára.

A cseh tévé ugyanis sokkal több műsoridőt szentel a műsorszerkezetéből a régiókban élőknek, ami a szlovák tévéből, véleménye szerint, hiányzik. Azaz éppen a közszolgálatiság hiányzik, az hogy minden eseményről tájékoztassanak, ne csak szelektáljanak. „Vagyis, amit a kereskedelmi média vagy a bulvár megengedhet magának, azt az RTVS, beleértve a rádiót is, nem engedheti meg” – vélekedik Kaliňák.

Tény viszont, hogy az RTVS műsorszerkezetéből eredően a szlovák kettes televízió minden munkanapon közvetít régiós híreket, s a régiós történésekkel a hírműsorokon kívül a tévében és a rádióban is foglalkoznak – például a regionális Regina Rádióban.

Maďarič nem keres jelöltet

A Smeren belüli megegyezésről az RTVS vezérigazgatójának személyét illetően Marek Maďarič kulturális miniszter sem tud semmit, akinek egyébként a jogkörébe a média tartozik.

A választ arra a kérdésre, hogy sikerül-e az első körben június 22-én megválasztani az RTVS új vezérigazgatóját, a kulturális miniszter még korainak tartja, mivel nem telt le még a jelentkezési határidő. A szerdai kormányülés előtt a miniszter úgy nyilatkozott, ő maga személy szerint nem keres olyan jelöltet, aki a többség számára elfogadható lenne.

Ki mindenki jelentkezhet?

A kultúráért és médiáért felelős parlamenti bizottság április 7-én tette közzé a felhívását az RTVS vezérigazgatói posztjára. A felhívás az RTVS és a parlament honlapján is elérhető. A tisztség iránt érdeklődőknek a jelentkezéseiket a szükséges mellékletekkel együtt május 10-éig kell eljuttatniuk a parlamentbe.

Az előzetesen meghirdetett június 22-ei vezérigazgató-választást megelőzi a jelöltek május 30-ai nyilvános meghallgatása. A választás esetleges második fordulóját június 29-ére tűzték ki. Az RTVS jelenlegi vezérigazgatójának, Václav Mikának augusztus elsején jár le a hivatali ideje.

A média a leggyakrabban lehetséges jelöltként az RTVS jelenlegi vezérigazgatóját, illetve az Express Rádió volt vezetőjét,  valamint a TASR hírügynökség jelenlegi vezérigazgatóját és a Szlovák Rádió volt vezetőjét, Jaroslav Rezníket emlegeti.

Nem zárta ki indulását továbbá a Markíza Televízió volt vezérigazgatója, Zuzana Ťapáková sem, aki jelenleg PR-szakemberként dolgozik és a külügyminisztériummal is együttműködik. Hármójuk közül eddig egyedül Mika jelentette be hivatalosan, hogy jelölteti magát a posztra.

(SITA/Felvidék.ma)