(Fotó: MTI)

A március 13-án újraválasztott magyar köztársasági elnök ma a magyar parlament képviselői előtt ünnepélyesen letette az esküt, amivel megkezdte immár második hivatali idejét.

Az újraválasztott államfő drámainak nevezte a magyarországi társadalmi légkört, a politikai közbeszéd állapotát, s követendő példának az 1867-es kiegyezést ajánlotta. Akkor bár Kossuth, Széchenyi, Deák véleménye eltért bizonyos kérdésekben, az nem vitatható, hogy mindig a „haza üdve” lebegett a szemük előtt, és érveiket a másik iránti tisztelet hangján ütköztették. Hangoztatta, hogy „közös a felelősségünk a közbeszéd jelen állapotáért.”

Áder János egyetértést javasolt abban a három kérdésben, hogy mindannyian Európa polgárai vagyunk, mindannyian a magyar nemzethez tartozunk, és mindannyian tisztességes, becsületes, nyugodt életre vágyunk. A magyar nemzethez tartozásról szólva az elnök azt sürgette, hogy adják vissza a nemzeti ünnepek méltóságát, és „ne abban versenyezzünk, ki hogyan tudja a másik rendezvényét megzavarni”. Szorgalmazta, hogy a határokon túl élő magyarokért viselt felelősség ne csak alkotmányos rendelkezés maradjon, hanem ciklusokon átnyúló közös programmá váljon.

A köztársasági elnök ünnepélyes beiktatására a Felvidékről az MKP elnöke, Menyhárt József is készült, azonban betegség miatt nem tudott részt venni rajta.

(Forrás: MTI, TASR)