Martosi táj, a létesítmény színhelye - látványtervek

Sajtótájékoztatón számoltak be ma Martoson a jövőre felépülő rendezvényközpontról, bemutatva annak terveit. A Martos kulturális és természeti hagyományait újszerű formában bemutató rendezvényközpont célja népszerűsíteni a település történelmi és kulturális értékeit, néphagyományait, egyedi néptánckultúráját. Az elkészült épületek és a további beruházások az önkormányzat tulajdonát képezik majd.

1,8 millió eurót nyertek pályázati úton

„A beruházás a Magyarország–Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretein belül Martos és Neszmély községek közös pályázataként valósul meg“ – kezdte a sajtótájékoztatót Gubík László, a pályázat partnereként szereplő Via Nova elnöke. Hozzátette, a „Közös örökség – Őrizzük meg hagyományainkat” című nyertes pályázatnak köszönhetően jöhet létre a martosi kulturális örökségen és természeti környezeten alapuló rendezvényközpont, amely a falu határain túlmutatva, térségi művelődési csomóponttá válhat majd.

Janovics István, Neszmély polgármestere és Keszegh István, Martos polgármestere (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A létesítmény terveit Keszeg István, Martos polgármestere mutatta be, míg Neszmély polgármestere, Janovics István a határon átnyúló program keretében, a magyarországi partnerközség központjában felépülő fejlesztésekről tájékoztatott. Az 1300 lakosú Neszmély központjában kialakításra kerül egy helytörténeti kiállítás és egy akadálymentesített pihenőpark, amelyet őshonos magyar növényekkel telepítenek majd be.

Keszeg István tájékoztatójából kiderült, a pályázat összköltsége 1,8 millió euró, amelynek vezető partnere a Nyitra menti község, további két partnerük pedig a magyarországi Neszmély település, valamint a Via Nova Ifjúsági Csoport. A Martoson épülő beruházás a teljes költségigény jelentős részével gazdálkodhat: 1,1 millió euró az építési költségeket fedezi, 200 ezer euróból pedig a berendezési tárgyakat szeretnék biztosítani. Neszmély a pályázat partnereként 400 ezer euróból építheti meg fejlesztéseit, míg a fennmaradó 90 ezer eurót a Via Nova használhatja fel beruházásaira.

Mi épül Martoson?

A pályázaton elnyert összegből elsőként a nemrégiben felépült martosi községháza tetőterét fogják befejezni, ahol többfunkciós kamaraterem és irodahelyiségek létesülnek majd. Megépül továbbá egy, a legmodernebb műszaki berendezésekkel ellátott szabadtéri nagyszínpad, fűtött öltözőkkel, zuhanyzókkal. A tervek szerint szintén megépül egy méreteit tekintve kisebb színpad is. A rendezvényközpont lelke a bejárathoz közel eső központi épület lesz, mely állandó kiállításokkal is igyekszik majd népszerűsíteni a település kulturális hagyományait, természeti kincseit.

Az új községháza Martoson (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Keszeg István hangsúlyozta, hogy a rendezvényközpont mellett egy kalandpark is létesül, kétszintes mászófallal. A kilenc méter magasan elhelyezett pálya a nagyobb gyermekeknek, felnőtteknek nyújthat kikapcsolódást, de gondolva a kisebb gyermekekre is, az alsó szinten 40 cm magasan épül meg a cölöpökön nyugvó kalandpark, amely a későbbiek során bővíthető lesz. „Komplex családi kikapcsolódási lehetőséget szeretnénk biztosítani az idelátogatók számára“ – fogalmazott a polgármester.

A jelenlegi labdarúgópálya mellett megépül egy többfunkciós műfüves pálya is, 150-200 férőhelyes mobil lelátóval. Az itt található öltözők, vizes blokkok is megújulnak – kimondottan azzal a céllal, hogy, a Martosi Szabadegyetemre érkező fiatalok még nagyobb kényelemben fesztiválozhassanak – tette hozzá a polgármester.

Az év jelentős részében használható lesz a rendezvénypark

A sajtótájékoztatón jelen volt Siklósi József Ybl-díjas építész, a martosi látványtervek kidolgozója is.

Siklósi József, Ybl-díjas építész (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Az építész tervei alapján megépülő színpadok, épületek stílusjegyeikben egységes képet mutatnak majd. A rendezvényközpont a tervezők szándéka szerint a magyar kultúra felvidéki továbbélésének helyszíne lesz. „Részben az egyhetes nagy rendezvényen keresztül, illetve azzal, hogy az év több mint felében kisebb rendezvényekkel a magyar kultúra, a magyar néplélek megtestesülési helyszíne lehet“ – fogalmazott az Ybl-díjas építész.

Siklósi szerint az épületek formavilága és anyaghasználata a magyar szerves építészet szemléletmódjából eredeztethető és a magyar építészeti hagyományok 21. századi reinkarnációjaként jelenik meg ezen a területen. A faszerkezetű, centrális, ókeresztény kis körtemplomokra hasonlító építmények a legmodernebb technikával, komforttal ellátva a mai kor igényeit maximálisan kielégítik majd – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Rendezvény-liget és népfőiskola

„A hagyományőrzés és -ápolás mellett azonban az épülő rendezvényközpont további céloknak is megfelel“ – fogalmazott Gubík, aki hangsúlyozta, nem csak az öt napig tartó Martosi Szabadegyetem otthona lesz a létesítmény, de a kikapcsolódni vágyóknak az év további napjaiban is rendelkezésére áll majd, akár egy liget. Hozzátette, az épülő rendezvényközpont az alföldi tájba ékelődő szellemi műhelyként, tehát a jövőben akár népfőiskolaként is működhet majd.

Gubík László, a Via Nova elnöke (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Kérdésünkre, kit terhelnek majd a rendezvényközpont karbantartási és üzemeltetési költségei, Gubík László elmondta, a tulajdonjog a községé, ám a működtetést, az üzemeltetést a Marthos Polgári Társulás látja majd el. A létesítmény átadásának időpontjaként Gubík a jövő évi Martosi Szabadegyetem nyitónapját, 2018. július 4-ét jelölte meg.

A martosi rendezvényközpont tervei mellett a Via Nova elnöke szólt az Esterházy Akadémia elindításáról is, mely idén szeptemberben a már megépült új községi házban indul, ám augusztus 27-ig még lehet jelentkezni az akadémia honlapján – hívta fel a figyelmet Gubík László.