Az Alsószeli Evangélikus Egyházközség Magyarország pozsonyi nagykövetségével együttműködésben, Nagyszombat megye támogatásával ünnepséget szervezett a reformáció 500. évfordulója tiszteletére a gyülekezet templomában.

Az ünnepi alkalomból Kocsis István Árva Bethlen Kata c. monodrámája került bemutatásra Kökényesi Ágnes színművésznő és Incze Máthé főszereplésével. A darab rendezője, Pozsgai Zsolt maga is jelen volt az ünnepségen. A megemlékezés kísérőrendezvénye az alsószeli evangélikus templomban október 11-ig megtekinthető SOLI DEO GLORIA – A magyar reformáció öt évszázada c. kiállítás megnyitója volt.

Az ünneplő gyülekezetet FT. Szemerei János, a Magyarországi Evangélikus Egyház Nyugati Egyházkerületének püspöke, Pető Tibor, Magyarország pozsonyi nagykövete, Rigó Konrád, a szlovák kulturális minisztérium államtitkára, valamint Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke köszöntötte.

Az elgondolkodtató előadást és sikeres kiállítást a helyieken kívül megtekintették a felvidéki magyar evangélikus gyülekezetek és a környékbeli református gyülekezetek tagjai is. A rendezvényt jelenlétével megtisztelte dr. Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója, számos helyi és környékbeli polgármester, valamint Ft. Nagy Péter felsőszeli plébános is.

A rendezvény zárásaként Nt. Nagy Olivér alsószeli evangélikus lelkész gondolatai hangzottak el, aki a művészek előadása mellett megköszönte a magas rangú vendégek és a gyülekezet jelenlétét. Köszönetet mondott Nagyszombat megyének a rendezvény támogatásáért, valamint a gyülekezetbe érkezett magyarországi állami és egyházi támogatásokért. Záróbeszédében külön kitért a felvidéki magyar evangélikusok megmaradásának szükségességére és annak nemzetpolitikai összefüggéseire. Az alkalom az Úrtól tanult imádsággal, és az evangélikus egyház himnuszának, a Luther Márton reformátor által szerzett Erős vár a mi Istenünk című ének eléneklésével zárult.