Miért maradtunk le? Hol a várva várt nyugati felzárkózás? Ki a hibás? Stefano Bottoni, magyar-olasz történész tartott előadást a Pozsonyi Magyar Szakkollégiumban.

Bottoni hétfői előadásának fő témája az 1989 után kialakult kaotikus helyzet bemutatása volt. A helyzeté, amely felvet néhány érdekes és eddig még megválaszolatlan kérdést pl.: Beszélhetünk-e az 1989 utáni korszakról, mint történelemről? Milyen reményekkel indult az egész változás?

Az idősebb generáció még vakon hitt és biztosnak vélte, hogy Kelet-Európa országai képesek lesznek felzárkózni a Nyugathoz. „De nem azt kaptuk, amire vártunk” – mondja Bottoni. 1999-ben még ünnepelték a rendszerváltás 10. évfordulóját, s remélték a jólétet, a fejlett országok luxusát, ezzel szemben mára átestünk a ló túloldalára és katasztrófáról beszélünk.

Bottoni a rendszerváltás időszakát 4 különböző korszakra osztotta. Az első fázisban a teljes csőd szélén álló államok a Szovjetunió támogatására szorultak, ami saját magától vonta meg az alapanyagot, s később részben ebbe rokkant bele. A következő korszak már 1989 után lép fel, az első évek komoly gazdasági visszaesést mutattak. Bekövetkezett a fájdalmas átmenet magánosítással, külföldi tőkével és adózással. Az lett a lényeg, mennyit keresel, ellentétben a szocializmussal, mikor is a sikert a korrupciós készségek jelentették.

A 2000-2008 közötti időszak számított egyfajta virágzásnak. Megtörtént a legtöbb európai ország EU-s és NATO-s csatlakozása, az euro-atlanti integráció. Viszont a visszafordíthatatlannak tekintett felzárkózás zátonyra futott, mivel kizárólag hiteleken alapult. Megindult egy brutálisnak vélt emigráció, például Romániából csaknem 3 000 000-an költöztek el a jobb élet reményében. 2009-től bekövetkezett a mimetikus felzárkózás próbája, ami szintén megbukott. Az utánzáson alapuló váltás nem bizonyult működőképesnek. „Most mindenkinek van egy elmélete arról, hogy ki szúrta el – véli Bottoni. – Látszik egy törésvonal, ami tartós és ezután még erősödni fog.”

Előadását a rendszerváltás társadalmi szempontjának bemutatásával folytatta. A 89-ben végbement folyamatokat túlélő populációk erőszakmentesen tudták megváltoztatni az addigi rendszert. Csak Csehszlovákiában történt egy gyors átmenet, amiben volt egyfajta bosszús töltet a sok felgyülemlett sérelem miatt. Viszont a lakosság és az elit is tisztán látta a kommunizmussal ellentétes társadalom képét.

Az előadó ezt követően bemutatta a nyilvánvaló bukásokat, a 30 évet tele fekete lyukakkal. Az első nagy pofont a véres balkáni háború jelentette. Továbbá a változás utáni maffia államok kialakulása Koszovóban és Moldovában is. Ezek az államok nem kaptak lehetőséget, ők lettek a vesztesek karöltve Bulgáriával, Szerbiával stb. S a Nyugat lezárta kapuit – jelentette ki Bottoni.

A kutató ezután feltette a kérdést: Milyen is a nyugati szerepvállalás? Hol van a mi Marshall-tervünk? Kelet-Európában 89 után vártuk a segélyt, de az sajnos nem jött, mivel addig még nem tudtuk, hogy a nyugati-jóléti társadalom tudatos lebontása folyik, amiből mi nem kaptunk mást, mint egy fapados változatot.

Az árnyékoldalak mára már szinte kézzel tapinthatóak. Lezárultak a mobilitási lehetőségek, a regionális különbségek egyre nőnek. Bekövetkezett egy demográfiai katasztrófa, Kelet- Európából folyamatosan áramlik a munkaerő Nyugatra, nálunk pedig egyre fokozódik a hiány. A nyugati közvélemény eközben cinizmussal áll a krízishez és nem érti Közép-Európát. Ezért Bottoni könyvének célját abban látja, hogy ezt a cinizmust megpróbálja kizökkenteni. Eközben Keleten nő a depresszió, egyre nagyobb az oligarcha pártok hatalma, ellenmozgalmak vannak, de megoldásokat senki sem kínál. Így nehéz egy pozitív változást létrehozni. Ha nem érted, ki az ellenséged, akkor nem tudod felvenni vele a harcot – fejtette ki Bottoni. Az EU nehéz időszakot tudhat maga mögött, de a jövőre nézve még több a megválaszolatlan kérdés…