A budapesti Zenetudományi Intézetben rendezett konferencia valóban nemzetközi volt. Olyannyira, hogy minden résztvevő – amerikai, francia, lengyel, olasz, svájci, számos német és magyar zenetörténész – angolul tartotta meg előadását a zeneszerző és zongoraművész pályájának egy-egy szakaszára, olykor csak egy-egy művére összpontosítva, vagy kapcsolatára más kortárs szerzőkkel, stílusokkal, kifejezetten a szakmai közönség érdeklődését kielégítve, azt további kérdésekre, esetleg vitára késztetve.
Ami számunkra, a nagyközönségnek fontos és érdekes Dohnányi életéből, pályájából – természetesen csodálatos művein kívül – arról a szünetben beszélgettünk Kusz Veronika zenetörténésszel, a nemzetközi konferencia szervezőjével és egyik előadójával.
Kiindulópontnak szinte kínálta magát egy firenzei kutató előzőleg elhangzott előadása, aki mondandóját – más előadóktól eltérően – nem felvételekkel illusztrálta, hanem maga ült a zongorához, hogy előadjon néhány részletet Dohnányi első művéből, amit 13 évesen írt Pozsonyban. Milyen szerepet játszott Dohnányi életében Pozsony? – kérdeztük Kusz Veronikától.
Mindenkinek az életében nagy szerepet játszik gyermekkorának helyszíne, de ez Dohnányira még fokozottabban jellemző, ő ugyanis egy nagyon kiegyensúlyozott, boldog családi körből jött, Pozsonyban élt, a szülői házban, egészen 17 éves koráig. Az édesapja Dohnányi Frigyes, a pozsonyi katolikus főgimnázium fizikatanára maga is fontos személyisége volt a város kulturális életének, kiváló amatőr gordonkás. Olyannyira kiváló, hogy egy alkalommal még Liszt Ferenccel is fellépett egy pozsonyi hangversenyen. Dohnányi Frigyes egész életszemlélete hatott gyerekeire: művészetszerető, természetszerető, kiegyensúlyozott értelmiségi légkörben nőttek fel, fontos családi hagyomány volt a vasárnapi házi muzsikálás, amelyen 5-6 éves korától Dohnányi Ernő is fellépett, de már 3 éves korától ott ült és hallgatta a koncertet. Egy későbbi visszaemlékezésében elmondta, hogy nagyon szeretett volna már akkor valamilyen hangszeren tanulni, de az édesapja még nem engedte, míg nem lett 6 éves, mert nem akart belőle csodagyereket nevelni.
Kusz Veronika zenetörténész (Fotó: Cservenka Judit)
Ehelyett csodakamasz lett.
Mondhatjuk: igen, mert ahogy zongorához jutott, kiválóan fejlődött. A pozsonyi katolikus főgimnáziumban tett érettségiig orgonált a diákmiséken.
Amit Förstner Károlytól, a pozsonyi dóm orgonistájától tanult.
És ami még érdekes, mikor Dohnányi elhagyta érettségi után az iskolát, a gimnáziumi orgonánál Bartók vette át a helyét, aki ekkoriban érkezett Pozsonyba, és ismerkedett meg a négy évvel idősebb Dohnányival.
Az is érdekes, hogy a 20. század három legnagyobb magyar zeneszerzője ifjúkorának egy részét a Felvidéken éli: Pozsonyban, illetve Kodály Galántán és Nagyszombatban, és mindhárman Koessler Jánosnál tanulnak zeneszerzést a Zeneakadémián, Thomán Istvánnál pedig Dohnányi és Bartók zongorát is. Dohnányi még 20 éves sincs, amikor az 1896-os millenniumi zenei versenyen díjat nyer műveivel, és megkezdődik zongoraművészi pályafutása is. A századfordulón már Amerikában turnézik, Európában ünnepelt művész, de 1919-ben, már itthon a Tanácsköztársasággal került nem éppen szerencsés kapcsolatba. Ez hogyan történt?
Igazából nem a Tanácsköztársasággal került kapcsolatba, hanem az történt, hogy amikor hosszabb berlini tartózkodás után 1915-ben hazajött, felkérték, hogy tanítson a Zeneakadémián. Ott meglehetősen kaotikus állapotokat talált, s ezért nemzetközi tapasztalatai, főként berlini tanársága és saját tehetsége indíttatására különböző reformjavaslatokat dolgozott ki a zongora tanszak, de az egész akadémia működésére vonatkozóan. Ez az utóbbi hatalmas elutasításra talált, óriási volt az ellenállás. Jöttek a politikai változások, váltás a Zeneakadémia élén is, Hubay volt a várományos, de helyette Dohnányit bízták meg. Ő ezt azért vállalta el, hogy megvalósíthassa reformterveit, viszont mindhárman: Bartók, Dohnányi, Kodály tagjai voltak a Tanácsköztársaság zenei direktóriumának, amelybe Reinitz Béla, a politikai megbízott, egyébként zeneszerző javasolta őket. Ez azzal a következménnyel járt, hogy Bartók és Kodály rövid szilenciumot kapott, de Dohnányit – aki igazgatója volt a Zeneakadémiának és elnöke a filharmóniai Társaságnak – felfüggesztették állásából. Ezekben az években komponált és hangversenyeket adott.
Dohnányi úti toalettkészlete és mini gyakorló zongorája (Fotó: Cservenka Judit)
Az 1920-as években gyakran turnézott az Egyesült Államokban, ahol a New York-i állami zenekar vezető karnagyává is választották, de 1928-tól újra a budapesti Zeneakadémia tanára.
Sőt, a zongoratanszak vezetője lett és 1934-től 42-es lemondásáig az intézmény főigazgatója. Ismét elfoglalta korábbi helyét a Filharmóniai Társaság élén, és őt bízták meg a Magyar Rádió Zenei osztályának vezetésével is.
Az Ön előadásában megrendítő volt az a vetített képekkel is illusztrált különbség, ami Dohnányi 60. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségek – ekkor már a Corvin-lánc és a Francia Becsületrend kitüntetettje is – és a tizenöt évvel későbbi, szinte elfeledettség között volt. Ahogy hallottuk: 1952-ben egy vidéki amerikai újságban emlékeztek meg 75. születésnapjáról.
Sajnos, nem egyedül Dohnányi került a II. világháború után Amerikában meglehetősen provinciális helyzetbe, de az ő esetében ez nagyon kirívó és különös, mert nála politikai okok játszottak közre.
Döbbenetes az a méltánytalanság, ami érte! Őt, aki minden posztján ellenállt a zsidótörvények végrehajtásának, 1943-ban ezért a Zeneakadémiát is otthagyta. Antiszemitizmussal vádolták itthon is a háború után és külföldön is, ahová emigrált. Azóta kiderült, hogy személyes bosszúnak volt az áldozata.
Igen, Dohnányi maga is gondolta, hogy személyes okokból rágalmazzák, és mögötte az lehet, amit említettünk, hogy a 30-as években túl sok mindent tartott a kezében, így óhatatlanul túl sokan sértődtek meg rá. Különösen a rádióban, mert bár ő előadatott modern műveket, kortárs szerzőket, de a rádióműsornak sokféle ízlést kell szolgálnia, így több zeneszerző megsértődött rá. Hogy pontosan mi történt, ki vádolta meg, arról most nem szeretnék többet mondani, mert egészen pontosat nem tudunk. Azt tudjuk, hogy a Zeneakadémia igazoló bizottsága elmarasztalta, illetve rátették egy háborúsbűnös-listára, de azt aztán visszavonták. Most egy fiatal kolléganőm a disszertációjában ezzel fog foglalkozni, úgyhogy pár éven belül többet tudunk arról is, hogy a minden alapot nélkülöző vád hogyan fokozódhatott odáig, hogy végigkísérte az emigrációban is. Őt, aki tényleg ezért mondott le igazgatói rangjáról, sőt, még előzőleg, amikor bizonyos foglalkozásokban készültek felállítani a kamarákat, hogy kizárják a zsidó származásúakat, a zenészkamara tervének kidolgozásával Dohnányit bízták meg, aki olyan hosszan dolgozott rajta, s amit végül beadott, az nem felelt meg. Gyakorlatilag elszabotálta, így nem hozták létre a zenészkamarát, s ez neki köszönhető.
Dokumentumok amerikai állampolgárságáról (Fotó: Cservenka Judit)
Hogy a rágalom Amerikába is elkísérte, bizonyítja közvetve a tény, hogy Buenos Airesben készült letelepedni, mikor végre 1949-ben elfoglalhatta katedráját a floridai egyetemen, ahová korábban meghívást kapott.
Amerikában egy magyar újságíró kapta fel ezt a rágalmat, levelet írt minden zenekarnak, amellyel Dohnányinak szerződése volt, az újságokba pedig gusztustalan cikkeket, de róla sem tudjuk, hogy mi volt az oka bosszúhadjáratának, csak annyit, hogy a Tanácsköztársaságban a sajtódirektóriumnak volt a tagja.
Név szerint?
Göndör Ferencnek hívták.
Hol van most Dohnányi helye a nemzetközi zenei életben? Visszanyerte egykori rangját?
Teljesen még nem kapta vissza, amit érdemelne, de nagyon bízunk benne és dolgozunk rajta, hogy ez megtörténjék. Egyre több hangfelvétel jelenik meg világszerte, a cikkekre, tanulmányokra – tapasztalom – nagyon fogékonyak a külföldi lapok. Például kicsit aggódtunk, hogy erre a konferenciára nem lesz elég jelentkező, aztán csak meghirdettük, és pillanatok alatt betelt a létszám. Úgyhogy lesz folytatása is. Egyre több helyről hallom, hogy játsszák, szeretik Dohnányit, szerintem jó irányban haladunk.
A Dohnányi Nap este hangversennyel ért véget a Zenetudományi Intézetben. A konferencia helyszínén pedig kis kiállítást rendeztek be hagyatékának abból a részéből, amely az Egyesült Államokban élő leszármazottak és a magyar állam megállapodásából néhány éve hazatérhetett.
